Tallós lovasa nyerte a Felvidéki Vágtát

A célegyenesben (a szerző felvétele)
Dunaszerdahely |

Kézművesek udvara, Gazda- és Termelői piac, Csallóközi ízek utcája, számos koncert és zenei program várta a közönséget a hatodik Felvidéki Vágtán.

Sokan kilátogattak a sikabonyi reptérre, ahol két év után rendezték meg a hatodik Felvidéki Vágtát. A szervezők párakaput állítottak fel, a jurtában honfoglaláskori harci eszközöket lehetett kipróbálni és megannyi programmal készültek a felnőttek illetve a gyerekek szórakoztatására. Volt kocsitoló verseny és hagyományőrző lovasbemutató is. A főszerep azonban mégis a lovaké volt, fél egykor kezdődtek az előfutamok. Ebben az évben lovast indított többek között: Somorja, Tallós, Nyékvárkony, Pozsonyeperjes, Dunaújfalu, Dunasáp, Feketenyék, Nagyfödémes és a házigazda Dunaszerdahely is. A döntőbe három lovas került. Hat órakor csendült fel utoljára a Klapka induló, felvezetve a döntő résztvevőit, Pozsonyeperjes, Tallós és Dunaszerdahely lovasait. Alföldi Lilla Pozsonyeperjes képviseletében, először indult a vágtán, ő díjugratóként ért el eddig szép sikereket. Dunaszerdahely lovasa, Egri Árpád rendkívül tapasztalt lovasnak számít és hasonló mondható el Múcska Gergelyről is, aki leginkább western lovasnak számít és Tallóst képviselte. 1300 métert futottak összesen a két és fél kör alatt, és bár Múcska indult a külsö ívről, parádés versenyzéssel Marokkó lovával, ő nyerte a döntőt. A futam után így nyilatkozott lapunknak:

Harmadszor indultam a Felvidéki Vágtán és az idén sikerült olyan lovat indítanunk, amiben rengeteg lehetőség volt, azt gondolom ez a sikerünk kulcsa. Bár volt benne lutri jócskán, mert kevésbé vagyunk összeszokva, próbálgattuk egymást, ki mennyit bír és sikerült, összehoztuk. Az első két alkalommal, amikor indultam,  harmadik helyezett lettem a vágtán, tehát tudom mi a különbség. Nagyon örülök, hogy a falumat, a közösségünket ezzel a sikerrel tudtam megörvendeztetni. Marokkó egy 12 éves ló, van benne angol telivér és kisbéri félvér, a legjobb korban van. Bízom benne, hogy a budapesti döntőben kihozzuk egymásból a legjobbat, hiszen egy ló-lovas felállásban mindig két szerepről beszélünk. Sokat fogunk gyakorolni, hogy összeszokjunk és kiismerjük egymást.

A döntő (a szerző felvétele)

Második lett Egri Árpád Kalifa nyergében, ő így nyilatkozott:

Ez volt az első versenyünk Kalifával, csupán egy hónapja dolgozunk együtt. Én nagyon örülök, hogy ilyen szépen futott. Amit az íveken elvesztett, azt az egyenesben be tudtuk hozni. Utolsó félkörön jött meg a kedve, ott el is mentünk egy két lóhosszat. Marokkó (Múcska Gergely lova, aki az első helyezett lett) egy döntős ló és felvettük vele a versenyt, ez mindent elmond. Van még négy hónapunk a budapesti döntőig, addig még sokat fogunk gyakorolni, sok sok lovaglás, tréning. Kalifa még egy viszonylag fiatal ló, meg kell tanítani az íveken menni, versenyezni.

A Kishuszár vágta program először szerepelt a vágtán, ebből a számból az első helyezett jut tovább a Hősök terére. Itt a somorjai Pőthe Laura diadalmaskodott, Mangó nevű lovával. Másodikként a dunaszerdahelyi Hervai Rebeka, harmadikként pedig a tallósi Múcska György ért célba. A Csallóközi Vágtát (Žitnoostrovský Galop), amely szlovák résztvevőkkel zajlott, a 65 éves Dušan Ridži nyerte meg, ő is ott lesz Budapesten. A döntő első három helyezettje és Dunaszerdahely házigazdaként jutott tovább az október 1-2-án megvalósuló Nemzeti Vágtára. Mivel Dunaszerdahely idén második lett, az indulás jogát felajánlhatja egy másik településnek.

A díjátadón Zajzon András, az elővágta igazgatója megköszönte a tartalmas, izgalmas és sportszerű versenyt, a szervezőknek pedig, hogy nem adták fel a verseny megrendezését és folytatták a hagyományt.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?