Tájházat szeretnének létesíteni Bátorkeszin

<p>Tájház létesítéséért július elején gyűjtést indított a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás. A település történelmének kutatása, tárgyi és egyéb emlékeinek gyűjtése, a hagyományok őrzése és ápolása céljából megalakult társulás már a kezdetekkor feladatul tűzte ki egy tájház létrehozását is.</p>

„Az elmúlt két évben nagyon sok használati tárgyat, bútort, fényképet sikerült összegyűjtenünk, amelyeket most három helyen raktározunk – mondta Zsok Gizella, a társulás elnöke. – Ezekből hét-nyolc kiállítást szerveztünk már, például a szőlőművelés és -feldolgozás, esküvő és lakodalom, gyerekjátékok, a falu helytörténete, színjátszásának története témakörökben. Valamennyi időszaki kiállítás volt, a bemutatott tárgyak egy része visszakerült tulajdonosához, de nagyon sokan eleve nekünk ajándékozták ezeket a kincseket, amelyeket meglátásom szerint a tizenkettedik órában sikerült összegyűjtenünk. Éppen ezért szeretnénk állandó, méltó helyet találni számukra.”

A gyűjtés több formában folyik, egyrészt számlaszámot nyitottak erre a célra, ahová a pénzadományokat várják (Poštová banka a. s., IBAN 95 6500 000000 0020559055), másrészt vályogtéglajegyeket bocsátottak ki, jótékonysági kulturális rendezvényeket tartanak, és ajándéktárgyak árusítását is tervezik. A gyűjtés egy évig, 2017. június 30-ig tart. Emellett pályáznak is, hogy előteremtsék a szükséges összeget. „Egy 1935-ben épült, aránylag jó állapotban levő vályogházat készülünk megvásárolni, amelyhez gazdasági udvar, asztalosműhely és egy nagy kert is tartozik – árulta el Zsok Gizella. – Ennek a háznak az udvarán tartjuk holnap a Pro Futuro Villa Kezw Kedvelők Társaságának 5. találkozóját, ahol részletesen beszámolunk terveinkről, és megkezdjük a vályogtéglajegyek árusítását is. Minden korosztály részvételére számítunk a gyerekektől a nagyszülőkig, hiszen mindenki számára a megfelelő programmal készülünk.”

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?