Tájházak Napja Bátorkeszin is

Bár a település tájháza egyelőre nem készült el teljesen, megálmodói, a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás tagjai szeretnék fokozatosan birtokba venni az épületet, és rendezvényekkel népszerűsíteni.BátorkesziCsatlakoztak a Magyarországi Tájházak Szövetsége által szervezett Tájházak Napjához, és

Bár a település tájháza egyelőre nem készült el teljesen, megálmodói, a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás tagjai szeretnék fokozatosan birtokba venni az épületet, és rendezvényekkel népszerűsíteni.

Bátorkeszi

Csatlakoztak a Magyarországi Tájházak Szövetsége által szervezett Tájházak Napjához, és április 28-án, szombaton gazdag programmal várják a látogatókat.

„Társulásunk 2014-ben azzal a céllal alakult, hogy talán az utolsó pillanatban, összegyűjtsük a településünk történelmével, hagyományaival, néprajzával kapcsolatos anyagokat, fényképeket, tárgyakat, dokumentumokat, ezeket feldolgozzuk, és kiállítások, kiadványok formájában bemutassuk – mondta Zsok Gizella, a Pro Futuro Villa Kezw elnöke. – Célul tűztük ki egy tájház létrehozását is, és úgy tűnik, ez a vágyunk lassan valóra válik. Folyamatban van egy 1930-ban épült vályogtégla ház megvásárlása, a szükséges összeget egyrészt gyűjtésből, másrészt pályázati úton teremtettük elő.” Az elmúlt években már 13 időszaki kiállítást rendeztek, részben a kultúrházban, részben a Bátorkeszi Borfesztivál idején a Galambos- és a Szent László-dűlőben. A helybeliek és a faluból elszármazottak által kölcsön adott digitalizált fotógyűjtemény már közel 10 ezer felvételből áll, de sokan adományoztak berendezési tárgyakat, bútorokat, használati eszközöket és értékes dokumentumokat is a társulásnak.

Szombaton 14 órától kézműves-foglalkozással, a Szőnyi Kemence Egyesület bábcsoportjának előadásával, kiállítással, finom ételekkel várják az érdeklődőket, de elkalauzolják a látogatókat a régi borospincékhez, ahol finom borokat kóstolhatnak, és lovas kocsival bejárhatják a falu nevezetességeit is. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?