Tájékoztatás nélkül maradtak a Komáromba látogató turisták

Komárom. Január másodika óta zárva van a városközpontban, a Megye utcában található Idegenforgalmi és Tájékoztató Iroda (Turistiská informačná kancelária – TIK).

Az idelátogató turisták csupán Ľuboš Veľký, megbízott igazgató szlovák nyelvű értesítőjét olvashatják a berácsozott ajtón. Eszerint az igazgató a városi képviselő-testület két határozata (224/2007 és 373/2007) alapján döntött az iroda bezárásáról.

Az alapítólevélből kimaradt a TIK

Az előzményekről tudni kell, hogy a TIK eddig a város járulékos szervezeteként működő Városi Idegenforgalmi Vállalat (VIV) részét képezte. Mivel ez a vállalat az elmúlt két évben veszteséges volt, a törvények értelmében fel kellett számolni. A testület döntése értelmében eddigi tevékenységét 2008. január elsejétől három társaság között osztották fel: a Viator Kft. a fürdőt, a Panoráma szállót és a kempinget működteti, a Calor Kft. néhány tömbház és lakóház fűtését végzi, a Comorra servis járulékos szervezet hatáskörébe pedig elsősorban a városi sportlétesítmények kezelése, valamint az oktatási intézmények épületeinek karbantartása tartozik. A testület arról is döntött, hogy a VIV jogutódja a Comorra servis lesz. Mindhárom új társaság esetében versenypályázatot írtak ki az igazgatói posztra, és annak lebonyolításáig Ľuboš Veľkýt, a VIV korábbi igazgatóját bízták meg a Comorra servis vezetésével.

A TIK bezárására vonatkozó kérdésünkre Ľuboš Veľký elmondta, ő csupán a testületi határozatok alapján járt el. „A képviselők hagyták jóvá a Comorra servis alapítólevelét és szervezési rendjét is, amelyben azonban sehol nem szerepel a TIK – mutatott rá. – Így én, mint megbízott igazgató, igazán nem tudom, mi alapján működtethetném az irodát. Nem az én hatáskörömbe tartozik az sem, hogy az iroda sorsával kapcsolatban bárminemű javaslatot dolgozzak ki.” Ľuboš Veľký egyébként már megnyerte a Calor Kft. igazgatói posztjára kiírt versenypályázatot, tehát ott folytatja tevékenységét. A Comorra servis élén csupán addig tölti be a megbízott igazgatói posztot, míg itt is le nem zárul a pályázat.

Nem született döntés a TIK bezárásáról

Az esettel kapcsolatban megkérdeztük Stubendek Lászlót, a képviselő-testület idegenforgalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottságának elnökét, aki állítja: a testületben nem született döntés a TIK bezárásáról. „Éppen ezért nem értek egyet Ľuboš Veľký lépésével – mondta. – A testületi határozatban csupán az szerepelt, hogy a TIK eddigi tevékenységét a 2003-ban a város által alapított Pro Castello Comaromiensi Közhasznú Társulás veszi át, az iroda bezárásáról viszont egyáltalán nem volt szó.” Az említett társulás viszont nem folytathat vállalkozói tevékenységet – a TIK-ben ugyanis különböző emléktárgyakat vásárolhattak a turisták, bevételük származott a vállalkozók szórólapjainak terjesztéséből stb. Erre a tényre Ľudovít Gráfel, a társulás igazgatója a december 21-i testületi ülésen fel is hívta a képviselők figyelmét. A téma egyébként azért merült fel, mivel Stubendek László és Novák Tamás képviselők az iroda bezárására vonatkozó szóbeszéd miatt tájékoztatást kértek az azzal kapcsolatos tervekről. Bastrnák Tibor polgármester akkor megígérte, ő is utánajár a történteknek. A polgármester jelenleg szabadságát tölti, ezért tőle nem tudtunk információt kérni. Szabó Béla alpolgármester viszont megerősítette Stubendek László azon állítását, hogy a testület nem határozott az iroda bezárásáról. „Való?színűnek tartom, hogy a VIV megszüntetését és új szervezetek létrehozását szabályozó határozatok teljesítéséről szóló beszámolót követően a testületnek ismét foglalkoznia kell a kérdéssel – mondta Szabó Béla. – Ha a TIK tevékenységét valamilyen jogi vagy gazdasági okból kifolyólag nem veheti át a Pro Castello – mint ahogyan azt az eredeti határozat megszabta –, akkor más megoldást kell találni. Az iroda bezárása azonban mindenképpen elhamarkodott lépés volt az igazgató részéről.”

A komáromi iroda tagja az AICES-nek

A komáromi TIK egyébként tavaly óta tagja a tájékoztató irodák legrangosabb hazai szakmai szervezetének, a Szlovákiai Információs Központok Asszociációjának (AICES); a Nyitrai kerületben csupán három városban, Nyitrán, Léván és Komáromban működik ilyen minősítésű iroda. A gazdasági minisztérium idegenforgalmi főosztályának tavaly júliusban kelt levelében arra hívta fel a város vezetőinek figyelmét, hogy az AICES-irodák jelentős szerepet töltenek be az ország idegenforgalmi népszerűsítése terén, és kiemelt figyelmet érdemelnek. Mivel elsősorban ingyenes szolgáltatásokat nyújtanak, támogatásra szorulnak főleg az önkormányzatok részéről.

Mint megtudtuk, az iroda három dolgozója jelenleg szabadságát tölti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?