Táj és közösség összekapcsolásán dolgozik a Párkány környéki túramozgalom

Aki ismeri Párkány tágabb környékét, beleértve a magyarországi oldalt is, az most tegye a kezét a szívére, s gondolja át, hány látványosságot, nevezetességet tud felsorolni. Borítékolható, hogy az emberek többsége a Duna jobb partját fogja kihozni „nyertesként“. Ugyanis úgy tűnik, nehéz versenybe szállni Visegráddal és Esztergommal, Dobogókővel és a Rám-szakadékkal, hogy mást most ne is említsünk. A túloldal ezzel szemben mintha „csak“ fürdőket és borfesztiválokat tudna felmutatni. Vajon így van ez ténylegesen?

Akármelyik faluhatár is kincseket rejt

„Nekem mindig is a szívügyem volt ez a környék. Akár a pozsonyi egyetemre jártam, akár Békéscsabán éltem, mindig úgy jöttem haza, hogy ez egy tök érdekes vidék. Akkor is, ha csak az Ipoly menti hátság kicsindi lankáira megyünk ki, vagy bármelyik faluhatárba. A táj mindehol meg tud jelenni változatosan. Erre kihat az is, hogy te is mindig más hangulatban vagy, esetleg másokkal együtt mész ki. Úgyhogy a Túra a Felvidéken célja a közösség és a táj összekapcsolása“ 

– magyarázza kérdésünkre Dudek Henrietta, a túrasorozat ötletgazdája és szervezője.

Az egyre inkább klubnak, sőt még inkább mozgalomnak is nevezhető túrasorozatnak alapvetően két gyökere van. Az első régre nyúlik. „Anyut, meg az öcsémet is hívtam magammal már tizenpár évesen. Aztán néha összeszedtem más embereket, s kimentünk az Ipoly-partra, egy kis börzsönyi túrára vagy Leléd környékére“ – magyarázza Henrietta, vagy ahogyan mindenki szólítja őt: Heni. A másik gyökér pedig kifejezetten a honismeretben található: „Ez úgy 10 éve kezdődhetett, amikor elkezdtem szervezkedni, hogy akkor vigyünk bele egy kis pluszt is... Ez lehet ismeretterjesztés, néprajz, gasztronómia... Szóval bármi, amivel kicsit megismerhetjük a környékünket.“

A kaja és az ital is egyre hangsúlyosabb szerepet játszik egy-egy alkalomkor. Egy „befejező“ gulyás például önmagától képes összehozni az embereket egy jó beszélgetésre, nem beszélve a kalóriautánpótlásról. Rendszeres „kísérőprogram“ a bor- vagy pálinkakóstolás, természetesen mindig helyi termelőktől.

Állandó felfedezésben

Végül nagyjából három éve merült fel, hogy formálisabb, vállalkozásként is működtethető módon kell keretet adni a túráknak. Bebizonyosodott ugyanis, hogy az embereknek kifejezetten igényük van a multitematikus túrákra. Nagy sikere volt például az egyik köbölkúti alkalomnak, amelynek részeként este teleszkópokkal vizslatták a csillagos eget. 

„Voltak, aki este 11-ig maradtak, és dumáltak egymással. Nekem az a legnagyobb örömöm, amikor így összejönnek az emberkék“ 

– meséli lelkesen Heni, akinek barátai is szoktak segíteni a szervezőmunkában.

Az elmúlt években a Duna bal partjának többek között olyan kevéssé ismert, de mégis ikonikus helyei szerepeltek a sorozatban, mint 

a szőgyéni Hold szentélye, a muzslai és búcsi határban elterülő Szentgyörgyhalma, a bélai kastély vagy a Kovácspataki-hegyek különféle zugai. 

Mondani sem kell, hogy a természeti értékek mellett ilyenkor a helytörténetnek is főszerep jut a túrázók eligazításában. Most következik majd a huszadik sorszámú túra, amely pont a kerek szám miatt különlegesnek szán a szervező. Ám az igazat megvallva nem kap mindegyik eseménye sorszámot, sőt ezek a „rendhagyóbb“ események nem is mindig részei a Túra a Felvidéken sorozatnak. Inkább afféle „spin off“-ok. Ilyennek számított, amikor Párkánynál a legkülönfélébb vízi játékokkal, eszközökkel ereszkedtek le a Dunán – de az ipolyi kajaktúrák vagy épp a Párkány és Karva közti kerékpározás is a „különleges kiadás“ kategóriájába tartozik. És akkor nem említettük még a Teszéri-szurdokot vagy a Szlovák Paradicsomot, ahova nemrég kalauzolta el az embereket.

Természetesen még több olyan község van, amelyet nem érintett a túrasorozat. A tervekben azonban előkelő helyen szerepel Kürt vagy Bátorkeszi, valamint az Ipoly völgyének felderítése egészen Ipolyság városáig. Északabbra pedig most már nagyon érik egy túra a Magas-Tátrában és a Murányi-fennsíkon, de játékban van a Selmeci-hegység vagy a Tribecs is.

Képbe hoz egy kevéssé ismert vidékkel

Ám mit gondolnak a túramozgalomról a Túra a Felvidéken „veterán“ résztvevői? Ezt a júliusi eleji karvai kerékpáros akción személyesen is megkérdezhettük néhányuktól.

A valódi kemény magot 10-20 fő alkotja, akik nagyon megtalálták egymással a közös hangot. Nemcsak szlovákiai emberekről van szó, hiszen számos állandó résztvevő van a magyarországi oldalról is. A Dunakeszin élő, különben pedig Nyíregyházáról származó Dankó Márta egyként dicsérte a hangulatot, a csapatot és a szervezést: „Mindig fáradtan, de boldogan megyek haza. A szívélyes fogadtatás, a lelkes szervezés és szinte a családtaggá válás nem minden csapatban érezhető. Itt viszont ez abszolút megvan az első percről fogva.“

Hársfalvi Dávid szintén Magyarországról, pontosabban Dunaharasztiról érkezett: 

„Másfél éve járogatok ezekre a túrákra, és ami tetszik bennük, hogy karnyújtásra vannak Budapestről. Egyébként szerintem 10 budapestiből, akik rendszeresen felülnek a repülőre, és elmennek a világ végére, lehet, hogy 7 nem is tudja, hogy az ilyesmi létezik itt a környéken is.“

Mivel a karvai esemény alapvetően „kétkerekű“ volt, folyamatos téma volt a kerékpárút nyújtotta lehetőségek. Egyértelmű, hogy osztatlan sikere van az Ebed és Karva között néhány éve elkészült bringás összeköttettésnek. Nagyon örül a fejlesztésnek Dudek Reni, a szervező édesanyja is, aki ugyan szalkai születésű, illetve Párkányban él, de csak az elmúlt időben kezdett el megismerkedni a Duna-part ezen szakaszával: „Öt évvel ezelőtt voltam erre kollégáimmal biciklizni, és azóta nem. És az volt az első, úgyhogy ez most a második alkalom.“

Jellemző, hogy a résztvevők inspirálódnak is egy-egy túraalkalom után, és további terveket kezdenek el szövögetni, amellyel nem félnek zaklatni a szervezőt sem. 

„A magyar oldalon már végigjöttünk kerékpárral Tatabányáról indulva, de ott nagyon rossz az út Lábatlantól kezdve, s nagyon-nagyon zajos. Ezért, amikor beszéltem Henivel, megörültem, hogy lesz bringatúra Karvára. Szélesek a kerékpárútak, nem nyomták fel a gyökerek sem a borítást. Meg is beszéltük, hogy egyszer majd Párkányból indulunk el és Pozsony lesz az úticélunk úgy, hogy Komáromban megalszunk“ 

– meséli lelkesen Dankó Márta.

„Egy dunaharaszti vagy egy budapesti emberke szinte biztos, hogy magától nem jön ki a kicsindi vagy a szalkai faluhatárba – noha már a helyi vállalkozók is kezdik reklámozni a vidéket. Viszont az, hogy körbejárjuk a falusi nevezetességeket egy túra keretében, szerintem hiánypótló. És úgy látom, van rá igény. Mert ha visszamegyünk Lelédre egy évben kétszer-háromszor, akkor is összegyűlik a felhívásra a 30-50 ember“ – teszi hozzá Heni.