Barangoló: Vendégként az Őrhegyen, a nyéki panoráma nyomában (FOTÓK és VIDEÓ)

A tanösvény egy 10 megállóból álló túra, amely az ipolynyéki tájháznál veszi kezdetét, s az információs tábla szerint 4-4,5 óra alatt abszolválható. Öt megállónál időztem a gyaloggalopp alatt, s az oda-vissza úton kb. hét kilométert tettem meg, közel három óra alatt. Természetesen fotóztam és videóztam is, így azért jóval lassabb tempóba lehetett csak haladni.

Fel a borra!...mármint a szőlőre...

Pazar időjárás, verőfényes napsütés, közel harminc fok. Nem a legjobb túraidő (ahogy mondá a túrások szakirodalma), ami a hőmérsékletet illeti, de a kis hűs szellő, s a lombkoronák árnyéka a séta alatt kárpótolt. A falu végén található tájháztól indultam, járda hiányában az út mentén baktattam, majd a szőlőültetvények mentén kezdődött a „mászás”. A borospincék között megérkeztem az első megállóhoz, amely az ipolynyéki szőlőkről, illetve a helyi borászatokról adott bővebb tájékoztatást. Az információs tábláról kiderült, hogy 

a történelmi borvidék területi megoszlását tekintve, első helyen az olaszrizling található, ezt követi a rizlingszilváni, majd a furmint, az ezerjó, a chardonnay és a hárslevelű. A vörösborszőlők közül a kékfrankos a legelterjedtebb, majd a zweigelt, a kékoportó, a cabernet sauvignon, a kadarka, majd a merlot. 

A borkedvelők könnyedén leragadhatnak az első megállónál, főleg ha sikerül egy-egy pincészetnél vendégségre lelni. A kellemes melegben én is elfogyasztottam volna egy hideg fröccsöt.

Brekk, brekk!

A kilátó mellett a Békás-forrás volt az egyik olyan része az ösvénynek, amit mindenképp szerettem volna megnézni. A Google-térképen is jelölve van a hely, így kihagyhatatlanná vált számomra (ami a Google-n van, az létezik és meg kell nézni). A forrásláp meglehetősen különleges, békák, vízisiklók és foltos szalamandrák otthona. Ezen a ponton éreztem azt, hogy én vendég vagyok a természetben, egy őzike sétált lefelé a forráshoz, pont belenézett a kamerába. Az állatkák békésebben élnek a tanösvény mentén, kevesebb a látogató, nem zargatják őket a turisták, így nem meglepő, ha összefutunk egy-kettővel. A madarak is örömtelin élik életüket a lombkoronákban, nem győztem kapkodni a fejem, hogy hol röppen fel épp egy-egy madárka. Meglehetősen nehéz volt lencsevégre kapni őket.

Kőbánya és kereszt

A forrást követően kezdett egy kicsit emelkedősebbé válni a túra, bár igaz, hogy a kialakított út biztosítja a kényelmes terepet, illetve sokat segít az is, hogy minden megállónál pihenőhely várja a látogatókat. Bőven lehet időzni az egyes helyeken, s a község sem hanyagolja el a környezetet, szalonképes állapotban vártak minket a megállók.

A Békás-forrást követően egyenes a kőbánya felé vettem az irányt, ahol még tűzrakóhelyet is találtam, de a nagyon meleg időkben inkább nem ajánlom a nyílt lángú sütögetést az erdős domboldalon. A kőbánya egy igazi kuriózum a vándoroknak, jól megfigyelhető a vulkanikus tevékenység. Szemügyre vehettem a tengeri üledék homokkőt, az eltemetett vulkáni réteget és az andezitot is. Ezen a ponton a drónpilóták is kiélvezhetik a magasságot, a lombok nem akadályozzák a felszállást, azonban engem a szél eléggé akadályozott, így nem tudtam magasra röptetni az „elektromadarat”.

Egy meredekebb emelkedőn jutottam el a Szent Ilona-keresztig, ahonnan már félig-meddig elém tárult a látvány, amiért jöttem. Felfedeztem a magasból Ipolynyéket és Magasmajtényt. Negatív tapasztalattal is gazdagodtam, bármekkora szárazság is volt, a kézilabdacipő nem túl alkalmas erre a terepre, túracipőt kellett volna húzni... A keresztnél Naszály körvonalain kívül felfedezhettem még Cserhát lankáit és a Korponai-fennsíkot, illetve a pihenőnél megismerkedhettem Ipolynyék történetével, amely a járás egyik legnagyobb települése.

Még egy kicsit...

A kereszt menti pihenőnél már ki van táblázva az őrhegyi kilátó, már csak egy kicsit kellett továbbmenni. Ahogy elértem az építményhez, megpillantottam a csodálatos panorámát, amit nem igazán lehet visszaadni sem képekkel, sem videókkal. Valami fenséges (bár engem könnyen el lehet varázsolni az Ipoly mentével és a Börzsönnyel). Néhány perc is elég ilyen magasban, s az ember teljesen átszellemül. 

Az idő lelassul, a helyszín körbezárja a testet és a lelket, s eggyé válunk mindazzal, amit látunk. Néhány bölcs gondolat végigszaladt bennem, ott töprengtem el azon, hogy mégis milyen picik vagyunk mi ezen a Földön, s mennyi kárt tudunk csinálni a környezetünkben. Úgy gondolom, hogy az embereknek gyakrabban kéne kimászniuk ilyen helyekre, körülnézni maguk körül, meglátni a szépet, az apró csodákat, s akkor talán jobban becsülnék világszerte mindazt, ami adatott. 

Lehet, ezek a gondolatok keltették bennem azt az érzést és elhatározást, hogy a túrámat megfelezem, s nem leszek mohó, nem falom fel a tanösvényt egyszerre. Egy következő alkalommal még visszatérek (mint Arnold Schwarzenegger), hogy az ösvény többi részét (a Hollókő-kilátót, a Porga-tó térségét, a Fehér-kút nevű időszakos forrást és Szent Orbán szobrát) is bejárjam.