Fotó: Lázár János
Szombaton nyit Győr új vízi élményparkja
![Szombaton nyit Győr új vízi élményparkja](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2023-06/lazar-janos.jpg.jpg?itok=2ZE2ptK7)
Pénteken a hivatalos átadásra került sor, ahol egy fontos bejelentés szinte elvitte a show-t.
Lázár János építési és közlekedési miniszter beszéde végén jelentette be, hogy 2025-től elindul az M1-es autópálya Győr-Budapest szakaszának bővítésre:2-szer két sávról 2-szer háromra. Ez nyilván mindenkit érint, aki a sztrádát használja, a Szlovákiából érkezőket szintén.
Az új győri fürdőt cikksorozatunkban megismerhették, a nyitáson a sor. Szombaton reggel megnyílnak a kapuk, s az üzemeltető nemzetközi vendégkörrel számol. Valóban káprázatos dolgokat álmodtak az egyébként behatárolt területre, el lehet mondani, hogy kihozták a lehetőségek maximumát.
A megnyitó a protokoll szerint zajlott, sokszor hangzott el a magyar kormánynak címzett köszönet, hiszen a vízi élménypark a Modern Városok Program égisze alatt épülhetett meg. A program a magyarok pénzéből működött, de az Orbán-kormány döntött arról 2018-2019-ben, hogy mely tervekre ad pénzt. Erre adott. Most pedig elkészült.
A legtöbben nyilván az árakra kíváncsiak, mutatjuk:
![01 01](/sites/default/files/styles/image_scaled_w800/public/image_entities/2023-06/1_.jpg.jpg?itok=Fz5mPyoX)
![02 02](/sites/default/files/styles/image_scaled_w800/public/image_entities/2023-06/2_.jpg.jpg?itok=7sFLz5Y5)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.