Szociális otthont nyitnának az összegyűlt pénzből

Léva. Példátlan összefogásra adott alkalmat a városban a három napon át tartó Bibliaolvasó maraton.

Nyolcvanhárom ember negyvenhárom óra és negyven perc alatt körülbelül a Biblia felét, hozzávetőleg hatszáz oldalt olvasott fel csütörtök reggel nyolctól szombat éjjel fél tizenkettőig. Az egyházi gimnáziumban zajló folyamatos felolvasást csak éjszakára és a kísérőprogramok idejére szakították meg.

Kassai Gyula lelkész lapunknak elmondta, ősszel mindenképpen folytatni szeretnék az olvasást, akkor már éjszaka is, s reményeik szerint egy hosszú hétvége alatt sikerül felolvasni a Szentírás másik felét is. Most a teljes Újszövetség és az Ószövetség egyharmada hangzott el, Sámuel első könyvével fejeződött be az olvasás. A legfiatalabb résztvevő még nem volt hétéves, a legidősebb pedig hetven is elmúlt. Volt olyan is, aki gitárkísérettel olvasta fel a rá eső szövegrészt. Több nő vett részt a maratonon, mint férfi, a felnőttek és diákok aránya viszont fele-fele volt, nagyon sokan családostul jöttek el, a Juhász Gyula Alapiskola hetedik, nyolcadik és kilencedik évfolyama pedig teljes egészében képviseltette magát. Az egyházi gimnázium diákjai, sőt az érettségizett tanulók is bekapcsolódtak az akcióba. Vasárnap rendhagyó istentisztelettel fejeződött be a rendezvény, egy rövid igehirdetés után ismét a felolvasásé volt a főszerep, Mózes összes könyvéből és végül a Jelenések könyvéből hangzottak el részletek. A bibliamaratonon százkoronás (3,125 euró) támogatójegyet is lehetett vásárolni, ilyen módon a három nap alatt körülbelül tízezer korona (312,5 euró) gyűlt össze. Egy református egyházmegyei szociális intézményre gyűjtenek, mely valószínűleg nem Léván, hanem a városhoz közeli községben nyílik meg. Tavaly egy magát megnevezni nem kívánó adakozó 96 ezer koronát (3000 euró) ajándékozott a lévai egyházközségnek, szabad kezet adva az összeg felhasználását illetően. A lelkészek úgy döntöttek, egy szociális otthon létrehozására kell fordítani ezt a pénzt. Kassai Gyula hangsúlyozta, nagy az igény az ilyen szolgáltatások iránt, nagyon sok egyedülálló gyülekezeti tagnak van szüksége a segítségre, s bizony nagy gond elhelyezni a bajbajutottakat. A legjobb valóban az lenne, ha az egyházmegyének saját intézménye lenne. A tervek között szerepel, hogy mihamarabb létrehoznak egy civilszervezetet is, hogy a jövedelemadó két százalékát is igényelhessék. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?