Szó sincs LNG-terminálról Komáromban

komáromi kikötő
Komárom |

Az egyik szlovák kereskedelmi tévé riportjában néhány napja elhangzott, hogy cseppfolyósított gázt (LNG) tároló terminál létesülne a komáromi kikötőben. Az hír nyomán internetes tiltakozó aláírásgyűjtés indult, ám maga az alapinformáció teljesen alaptalan.

Nincs miért tiltakozni” – közölte a médiával Keszegh Béla (független) polgármester, aki szerint a televízió riportere egy sok évvel ezelőtti elképzelést épített be a bejátszásba, amikor ugyan felmerült egy LNG-terminál létesítése, ám azt az ötletet végül elutasította a képviselő-testület. A 2018 óta hatályos területrendezési terv pedig egyébként sem engedné meg egy hasonló beruházás megvalósítását a város belterületén.

„Nem rossz szándékkal, de idézett valamit, aminek az aktualitása abszolút nem megalapozott, másrészt nem ellenőrizte az információt

– mondta Keszegh, akinek kérésére Ács Zoltán, a Verejné prístavy a.s. igazgatótanácsának elnöke is hivatalosan megerősítette, hogy egyáltalán nem tervezik egy ilyen létesítmény megépítését a komáromi kikötőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?