Szlovákiában egyelőre nem észleltek szennyeződést

Királyhelmec. A Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszán történt csőtörésről a Királyhelmeci Városi Hivatal környezetvédelmi és regionális fejlesztési osztálya egyelőre nem kapott hivatalos értesítést.

Királyhelmec. A Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszán történt csőtörésről a Királyhelmeci Városi Hivatal környezetvédelmi és regionális fejlesztési osztálya egyelőre nem kapott hivatalos értesítést.

Bogoly János főosztályvezető elmondta, hogyha mégis elérné az olajszennyeződés a Latorca folyó szlovákiai szakaszát, egy óra leforgása alatt meg tudnák tenni az ilyenkor szokásos óvintézkedéseket. A víz felszínén összegyűlt olajszármazékot merülőfalak segítségével a folyó Lelesz és Nagykapos közötti hídjánál a betonozott partrészre terelnék, majd perlittartalmú őrlet segítségével semlegesítenék azt. Rendkívül veszélyes helyzet alakulhatna ki akkor, ha a talajba szivárgó kőolaj a battyáni föld alatti ivóvízkészletet szenynyezné, ugyanis ezekből a kutakból biztosítják a Bodrogköz ivóvíz-szükségletének mintegy 70 százalékát.

A környezetvédelmi hivatalnak arra az esetre is van kidolgozott cselekvési terve, ha az említett kutak kerülnének veszélybe; úgynevezett hidraulikus védelmi falat alakítanának ki. A régió környezetvédelmi szervei egyébként nemcsak az ukrajnai híradásokból szerzik a folyóvízek esetleges szennyezésével kapcsolatos információikat, hanem saját mérőműszereikkel is folyamatosan ellenőrzik a vízminőséget, és a gátőröknek is rendszeresen jelentést kell tenniük. Mivel a leleszi hídnál kialakított védelmi pont mintegy 10-12 km-re található attól a szakasztól, ahol a Latorca folyó átlépi a szlovák-ukrán határt, riasztás esetén a huszonnégy órás ügyeletet tartó környezetvédelmi és vízügyi szerveknek bőven volna idejük arra, hogy elháríthassák a veszélyt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?