Szeretethíd – hatodszor

ELŐZETES„Mozdulj, segíts, szeress!“ - ez a jelmondata a Kárpát-medencei református önkéntes napoknak, a Szeretethídnak, melyet már hatodik alkalommal rendeznek meg május 16–17-én.Aki már végzett önkéntes munkát, az nem csodálkozik azon, hogy egyre többen vesznek részt ezen a segítségnyújtó akción, h

ELŐZETES

„Mozdulj, segíts, szeress!“ - ez a jelmondata a Kárpát-medencei református önkéntes napoknak, a Szeretethídnak, melyet már hatodik alkalommal rendeznek meg május 16–17-én.

Aki már végzett önkéntes munkát, az nem csodálkozik azon, hogy egyre többen vesznek részt ezen a segítségnyújtó akción, hiszen életünknek az ad igazi értelmet és ebből fakadó elégedettséget, örömet, ha másokért élünk.

Egyházi és civil környezetben több helyen is folyik rendszeres önkéntes munka, ez a néhány nap mégis különös jelentőségű. Csodálatos érzés tudni azt, hogy egyazon időben, országhatárra, felekezetre, korra, nemre, állapotra való tekintet nélkül Szeretethíd épül sok-sok összefogó közösségből. Az ilyen hidakra pedig ebben az Istentől elszakadt, önző és bezárkózó világban nagy szükség van, hogy összekössék az adni tudó és a segítségre szoruló embereket, és elinduljanak mások felé.

Tennivaló mindenhol akad bőven, lehet segítséget nyújtani szociális, fejlesztési és ökológiai területen, hogy a felebaráti gondoskodás ne csak gesztus maradjon, hanem szebbé, jobbá tegyük a gyülekezetek, települések, intézmények lakóinak életét.

Ezért minél többen kapcsolódjanak be, próbálják ki, milyen jó körülnézni egy szeméttől megtisztított parkon, vagy az örömkönnycseppeket elmorzsolgató időseken, milyenek a felcsillanó szemek, mosolyok, ha szeretettel figyelünk egymásra!

Egyének és csoportok is részt vehetnek a programban, bővebb tájékoztatás és regisztrálás a www.szeretethid.hu oldalon. A jelentkezési határidő: 2014. május 4. Tavaly 16 ezren voltunk! Szeretettel várunk mindenkit, tegyünk közösen egymásért! (Csiffáry Ildikó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?