Vágkirályfa/Kalotaszentkirály. Egy alapszabálymódosító javaslat elfogadásával zajlott a múlt hét végén az erdélyi Kalotaszentkirályon a Szent Király Szövetség soros közgyűlése.
Szent Király Szövetség a Kárpát-medencében
A Szent Király Szövetség alapítólevelét 1997. augusztus 15-én, Szent István fejedelemmé választásásnak 1000. évfordulóján írták alá az alapító községek, amelyek között 4 erdélyi, 2 felvidéki – Vágkirályfán kívül Királyfiakarcsa – és 10 magyarországi köszég van. Az alapszabályban foglaltak szerint a szövetség célja a települések önazonosságának megőrzése, országhatároktól függetlenül érvényesülő kulturális szellemi, lelki magyar egység, az egyenlő jogok és esélyek alapján való történelmi megbékélés, az európai integráció megteremtése. Ennek a szövetségnek az évenként ülésező közgyűlése tulajdonképpen a tagközségek mindenkori polgármestereinek ülése.
A mostani, vasárnapi találkozón amiatt változtattak az alapszabályon, hogy Szombathely egyik városrésze is társulhasson – polgári kör formájában, Gyöngyöshermán Szentkirály Polgári Kör néven. A kalotaszentkirályiak a múlt héten péntektől vasárnapig tartó rendezvényen öszesen mintegy 430 vendéget láttak el, az elszállásolás ottani családoknál történt, ők gondoskodtak a kosztról is, természetesen, ingyen. „Azt a vendégszeretet tanulni nem lehet, olyan szeretettel vettek körbe bennünket” – vallja a vágkirályfai polgármester.
A vágkirályfai vendégek a többiekkel együtt ellátogatottak a jósikafalvi mesterséges vízduzzasztóhoz, megtekintették a kalotaszentkirályi alapiskolában berendezett címerkiállítást. Az ismert magyar címerkészítő, Pécsi L. Dániel alkotásait bemutató tárlatot Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítány elnöke nyitotta meg. A sok romániai és magyarországi címer között a zoboralji Zsére címere is ott volt. A vasárnapi istentiszteleten Tőkés László református püspök édesapja, Tőkés István professzor hirdette az igét, s a szertartás keretében szentelték fel a Szent István Szövetség által a községnek ajándékozott Szent István bronz mellszobrot, Dienes Attila alkotását. Ez szakasztott mása annak a mellszobornak, amelyet egy évvel ezelőtt a vágkirályfai templomban szenteltek fel. A kultúrműsorban a vágkirályfai Csemadok alapszervezet mellett működő hagyományőrző csoport, az énekesek és citerások is nagy sikert arattak. Bergendi Ferenc elmondta, vele együtt több tagközség polgármestere is újoncnak számít a Szent Király Szövetségben, ezért hasznosnak tartana egy olyan „bemutatkozó” találkozót, ahol jobban megismerhetnék egymást. Lehetséges, hogy egy ilyen találkozó éppen Vágkirályfán valósul majd meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.