Szencen rendbe tennék a Kövécstó környékét

<p>Szenc. Zöld oázist alakítana ki a Kövécstó környékén a Senec Moje Mesto Polgári Társulás. A projektre az Ekopolis programból próbálnak pénzt szerezni, a kezdeményezést a város is támogatja.</p>

BARTALOS ÉVA

„A társulás azért jött létre, hogy jobb életkörülményeket tudjunk kialakítani a városban” – nyilatkozott lapunknak Martina Valachová, a társulás tagja, városi képviselő. Elmondta, bekapcsolódtak az Ekopolis Alapítvány pályázatába. A város zöld büszkeségévé változtatnák át a Kövécstót és környékét.

„A város munkásaival együtt tennénk szebbé a tó környékét. Azért választottuk ezt a területet, mert egy teljes projektet szeretnénk megvalósítani. Egy nagyobb területre nem biztos, hogy elég lenne az elnyert összeg” – folytatta a képviselőnő. Hozzátette, örül annak, hogy a város is segíti a társulás munkáját. Michaela Krajčovičová aktivista lapunkat úgy tájékoztatta, az előzetes számítások szerint közel kilencezer euró értékű projektet készítettek elő, ebből 4999 euró az Ekopolis támogatása. A város mintegy 1500 euróval járul hozzá a tervhez.

„A város körülbelül 1500 eurós értékkel támogatja a projektet – padok, kukák szállításával, elhelyezésével, munkaeszközök kölcsönzésével és a munka során keletkezett hulladék elszállításával és munkásokkal. A pénz egy részét támogatóktól szereznénk meg” – írta Krajčovičová. Kiemelte, a lakosok segítségének fontosságát, a területet a lakosok tisztítanák ki, és ők ültetnék a fákat. Az alapítvány egyik feltétele, hogy a helyiek is bekapcsolódjanak a projekt megvalósításába.

A tervet ebben a hónapban értékelik ki, ha sikeres lesz a pályázat, áprilisban megkezdődhet a munka a Kövécstó körül. A tervek szerint augusztusra elkészül a zöld oázis.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?