Szélerőmű a szőgyéni Széldombon

Szőgyén. A Széldombot találta a régió legszelesebb, tehát a legalkalmasabb helyének egy szél?erőműpark megépítésére a Ventureal befektetési társasággal együttműködő osztrák Wind Power cég, amely a pozsonyi SWP Kft-t bízta meg az 1,6–1,8 milliárdos beruházás megvalósításával.

Szőgyén. A Széldombot találta a régió legszelesebb, tehát a legalkalmasabb helyének egy szél?erőműpark megépítésére a Ventureal befektetési társasággal együttműködő osztrák Wind Power cég, amely a pozsonyi SWP Kft-t bízta meg az 1,6–1,8 milliárdos beruházás megvalósításával. A szükséges méréseket végző szakemberek már 2004-ben biztosították a helyieket arról, hogy az energiatermelési rendszerek közül a legtisztábbak és legbiztonságosabbak egyike a szélenergia.

Szőgyén és Sárkány területén az A (Vestas) variáns szerint 17 darab 124 méter magas, a B (Enercon) variáns szerint 15 darab 138 méteres acéllábakon álló szélturbina megépítését tervezik. Nágel Dezső, a falu korábbi polgármestere falugyűlést, majd népszavazást is tartott erről a kérdésről. A 2095 választópolgárból 144 vett részt a szavazáson, 139 lakos adott le érvényes szavazatot, az elképzelést 125-en támogatták, és csak 14-en ellenezték. Szász Attilától, Szőgyén jelenlegi polgármesterétől megtudtuk, a korábbi önkormányzathoz hasonlóan, a falu jelenlegi vezetése is támogatja a tervek megvalósítását. A szélerőmű építését 2009 májusában kezdik meg a falu határában, a tervek a település hivatalos honlapján (www.svodin.sk) is megtalálhatók. Folyamatban vannak a tárgyalások a telektulajdonosokkal. Az ornitológusok hatástanulmánya alapján megfelelőnek bizonyult a terület. Az 1,6–1,8 milliárd koronás beruházás megvalósulásához – értéke attól függ, melyik variáns mellett döntenek a kivitelezők – a környezetvédelmi és gazdasági tárca egyaránt a beleegyezését adta. Az érintett települések önkormányzati képviselői legutóbb Ausztriában gyűjtöttek tapasztalatot, ottani vendéglátóik biztosították őket arról, hogy az erőmű működését kísérő hanghatások nem hatnak zavaróan az emberekre, a természetre. A faluban ugyanis azt beszélték, hogy a gépház zaja, a lapátok forgása fejfájást, depressziót okozhat. Minden építeni kezdett szélerőmű után díjat kap a falu, a kitermelt energiából pedig évi juttatás jár a településnek. Egy darab két megawattos szélerőmű évente ötezer lakos energiafogyasztását tudja lefedni. „A beruházás tizenöt év alatt térül meg a befektetőnek, és már arról is érdeklődtünk, vajon a falut rá lehet-e kötni egy ilyen energiaforrásra. Sajnos, azt a választ kaptam, hogy ez műszaki okok miatt nem lehetséges, mivel a kitermelt áramot folyamatosan el kell vezetni, nem lehet belőle tartalékolni” – egészítette ki az elmondottakat Szász Attila.

Turistacsalogató látványosság

A jövőre megépülő szélerőműhöz a kivitelező csupán a két területileg érintett község – Szőgyén és Sárkány – beleegyezését kérte, ám nem mindennapi látványban lesz részük Kéménd, Libád, Bart lakosainak is. Szőgyén környékén több, vidéki turizmust fejlesztő elképzelés láthat napvilágot. A turistacsalogató látványosságnak sem rossz – a szélerőműpark befejezését 2009 novemberére tervezik – az egyik ilyen elképzelés a vidéki csárda megnyitása, ahol a kíváncsi turisták felfrissülhetnek. Tizenkét szélturbina megépítését tervezi az osztrák Wind Energia cég Nagysurány közelében. Ilyen erőmű lesz Deménd közelében is. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?