Száztíz éves az esztergomi Mária Valéria híd

A Duna e pontján az ókorban, a rómaiak idején is fontos átkelőhely volt, a királyi székhely Esztergomot már 1075-ben rév kötötte össze a Duna túloldalával. Az első állandó átkelőt, egy cölöpökön álló hidat 1585-ben a törökök építették Szihán pasa parancsára, Esztergom elfoglalása után, de ezt egy év múlva a császári csapatok lerombolták. Később 54 tömlőhajóra állított pontonhíd létesült, mely az 1683-as párkányi csatában pusztult el. 1762-ben állították forgalomba a hét ladikra épült, úgynevezett repülőhidat, melyet a folyó sodra hajtott a két part között. Ennek nagy előnye volt a ponton- és cölöphidakkal szemben, hogy lehetővé tette a hajóforgalmat. Az esztergomi érsekség 1842-ben hajóhidat létesített, melynek vámbevétele őket illette. Ezt a hidat 1849-ben felgyújtották, majd három év múltán újjáépítették.

Az élénkülő hajóforgalom miatt a híd egyre rövidebb ideig volt nyitva, végül 1892-ben az érsekség lemondott vámszedési jogáról, s lehetővé vált egy állami híd építése. Egy évre rá az országgyűlés megszavazta a híd építéséhez szükséges összeget, a nyertes a Cathry Szaléz és fia nevű cég pedig 1893 decemberében elkezdte az építési munkákat. A 2507 tonnás acélszerkezetet a MÁVAG gyártotta, a pillérekhez 18 ezer köbméter követ használtak fel, a költségek 1,36 millió koronát tettek ki. A próbaterhelésre 1895 szeptemberében került sor, a híd Mária Valéria, az uralkodó lányának nevét kapta.

Az első világháború végén, 1919. július 22-én egy „baleset” miatt a párkányi oldal szélső nyílása a folyóba zuhant. Egyesek szerint ezt nem a hídőrség ügyetlensége okozta, hanem Párkány védelmében a csehszlovákok robbantották fel, a magyar Vörös Hadsereg hadműveletei miatt. A roncsokat 1921-ben emelték ki a mederből, a teljes felújítást csak 1926-ban vagy 1927-ben fejezték be, addig csak gyalog lehetett átkelni a hídon. A pályaszerkezet fagerendáit ekkor cserélték acéllemezekre, a fakockás útpályát aszfaltra. A híd tragédiája a második világháborúban megismétlődött, 1944 végén három középső ívét a németek robbantották fel. Ezután 57 éven át két ív állt csak az ötből, bár a Duna újból határfolyó lett, így az Esztergom és Párkány közti átkelés nemzetközi kérdéssé vált. Ez volt az utolsó Duna-híd – talán az egyetlen Európában – amely bő fél évszázadig nem épült újjá, elsősorban politikai okokból. Az újjáépítésről 1995 óta tárgyalt a két ország, de a hajózási vízszint és a híd magassága kérdésében sokáig nem tudtak megegyezni. Az Európai Unió 5 millió ECU PHARE-segélyt ajánlott fel az újjáépítésre. 1998-ban miniszteri szintű megállapodás jött létre, majd 1999. szeptember 16-án Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda aláírta a magyar–szlovák kormányközi egyezményt a híd helyreállításáról. Az építkezés 2000. október 17-én kezdődött, az első hídelemet a magyarországi oldalon május 24-én, a másodikat, a szlovák oldalon június 29-én emelték a helyére. A 603 tonna súlyú utolsó ívet 2001. július 27-én vontatták a párkányi oldalon lévő szerelőpadról a helyére. Az újjáépített átkelőt 2001. október 11-én avatták fel. A Duna felett átívelő szerkezet és a hozzá tartozó bekötőutak és épületek elkészítése összesen 19,4 millió euróba került. Ebből a hídépítés 12 millió eurót vitt el, a többit a felhajtó utak s a vám- és útlevélkezelő iroda kialakítására költötték. Az unió csak a hídszerkezet helyreállítását támogatta, a két országnak öt-öt millió eurót juttatva, a többi kiadást Magyarország és Szlovákia fele-fele arányban viselte. A hídon gyalogosok, személygépkocsik, menetrend szerinti buszjáratok és 3,5 tonna összsúly alatti kisteherautók közlekedhetnek.