Vezekény/Zsigárd/Pered/Deáki. A régi kerékpártúrák élményeinek felidézésével kezdődött tegnap a XXIX. Honismereti Kerékpártúra harmadik napja.
Százhúszan kerekeznek
A XXIX. túra további tegnapi megállói Deáki, Zsigárd és Pered voltak, utóbbi két helyen az 1849-es honvédcsaták hősei előtt tisztelegtek. Zsigárdon egy egykori túratárs, a néhai népművelő és fafaragó Katona László sírjánál is megemlékeztek. Deákiban a falu krónikása és történésze, Merva Arnold kíséretében nézték meg a római katolikus templomot. Szabó András budapesti művész előadta a Halotti Beszéd eredeti szövegét, Németh Imre somorjai operaénekes pedig korabeli egyházi énekeket elevenített fel. Ezután a résztvevők a helyi termálfürdő vizében mártóztak meg. Köteles elmondta, Bukovsky János, Deáki polgármestere szabadjegyeket biztosított a csapatnak. A társaság Miklós László környezetvédelmi miniszter vendége volt. Igaz, a tárcavezető személyesen már nem volt jelen – ő szombaton kerekezett egy szakaszon a többiekkel – de a tegnapi kosztot ő „szponzorálta”.
Ma Nyitraújlak az első célpont, ahol gróf Esterházy János elmléke előtt szeretnének tisztelegni, majd Nyitra következik, s két napig Pográny lesz a táborhely. Csatlakozni továbbra is lehet a csapathoz, az érdeklődők a 0905/207 549-es telefonszámon jelentkezhetnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.