Szakadó eső és foghíjas nézőtér

Nem tudni, mi volt az érdektelenség oka a szlovákiai magyarság csúcsrendezvényeként számon tartott kulturális ünnepségen. Mi a hiba? – kérdezgették egymást tanácstalanul a szervezők. Ők mindent megtettek, nagy hirtelenjében felépült a színpad, volt műsor, nem is akármilyen, de a nép, az istenadta nép, az nem volt sehol sem. Csak néhány megszállott rajongó, kitartó, esőt semmibe vevő igaz híve Gombaszögnek. Meszszebbről nem is nagyon érkeztek nézők, mint Rimaszombatból vagy Kassáról. Pedig fellépők voltak Nyitra környékéről is. Széles és színes volt a paletta. Lehetett válogatni. Voltak valódi élmények, és ez külön igaz a néptánccsoportok előadására. De volt lehangoló, playbackre „lezavart” rockopera-utánzat is. Szó se essék inkább róla. Volt eső, dagonyázás, de volt fergeteges hangulatú táncház, nagy beszélgetések, nagy találkozások évtizedek óta nem látott, idegenbe szakadt ismerősökkel. Volt még hangzatos nyitóbeszéd meg kérdések, mi legyen Gombaszöggel a jövőben. Mi legyen? Kár lenne abbahagyni, kár lenne így hagyni, de kár erőltetni ezt a „csúcsrendezvény” dolgot. Lehetne talán Kárpát-medencei folklórfesztivál, a visegrádi négyek ünnepe, cseh, szlovák, magyar, osztrák, lengyel, ukrán, román élvonalbeli néptáncegyüttesek találkozója. Nagyot álmodni merni kell, és kell még bátorság és vállalkozó szellem is. Meg őszinte odaadás. Ami a szervezők részéről idén is megvolt, a hatás valahogy mégis elmaradt.