Szabálysértés gyanúja a galántai városházán

Galánta |

<p>November 16-án azonnali hatállyal elbocsátották a galántai városi hivatal oktatásügyi, kulturális és sportosztályának vezetőjét a munkafegyelem súlyos megsértéséért.</p>

A polgármester szerint az alkalmazott súlyos hibát követett el egy alacsony árfekvésű megrendelés lebonyolítása során. Az elbocsátott ügyvédje szerint személyi ellentétekről van szó.


Csemez Henrietta, a városi hivatal vezetője elmondta, az oktatási osztály saját költségvetéssel rendelkezik, amiből „az oktatási intézmények rekonstrukciójára is különít el összeget, ezért az osztályvezető felel. A városi hivatalban belső rendelet van érvényben, amely szabályozza, milyen formában szükséges eljárni a megrendelések esetén.

Az osztályvezetőnek a Kodály Zoltán Alapiskola étkezdéje ablakainak cseréjére vagy írásban kellett volna felmérést végezni, vagy felszólítani az iskolát, hogy bizonyos összeget különítsen el a rekonstrukcióra és végezzen saját maga pályáztatást. Ilyen felszólítást nem tett az osztályvezető. „Az osztályvezető szóban kezdett piackutatást végezni, megkerülve a belső szabályzatot” – mondta lapunknak a hivatalvezető. Hozzátette, hogy az osztályvezető egy hozzá közel álló vállalkozót szólított meg szóban. „Végül mégis lett öt árajánlat, de ezeket a vállalkozókat nem az előírások szerint szólították meg – mondta Csemez Henrietta. Mikor felmerült a szabálytalan eljárás gyanúja, bizottságot hívtak össze, amelynek ülésén az osztályvezető elismerte, hogy hibázott. Az erről készült jegyzőkönyv tartalmával az osztályvezető viszont nem értett egyet, és jelezte, ügyvédhez fordul. Ezt követően három nappal később felmondást kapott.
„Próbáltam békésen megoldani az ügyet a polgármesterrel, aki ezt az ajánlatot nem fogadta el. Jelenleg az érintett alapiskolából várok álláspontot, ha ez nem érkezik meg, akkor legkésőbb szerdán panaszt emelünk a Galántai Járásbíróságon érvénytelen elbocsátás címén. A versenypályázatot az iskola végezte. Jelen esetben a munkatörvénykönyv rendelkezésének egész sorát sértették meg. Az osztályvezetőt elbocsátották, aki nem tudja, pontosan milyen hibát követett el” – mondta Imrich Hurinský, az osztályvezető ügyvédje.

B. Juhos Melinda

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?