Szabadságfutás Galántán

Idén hosszabb távot kell megtenni a verseny-zőknek, és nevezési díj is van.GalántaSzombaton rendezik meg a Szabadság futást a járási székhelyen. A reggel kezdődő sportrendezvény miatt forgalmi korlátozásokra kell számítani Galántán.A népszerű futás 36.

Idén hosszabb távot kell megtenni a verseny-zőknek, és nevezési díj is van.

Galánta

Szombaton rendezik meg a Szabadság futást a járási székhelyen. A reggel kezdődő sportrendezvény miatt forgalmi korlátozásokra kell számítani Galántán.

A népszerű futás 36. évfolyamán a Szabadságfutás mellett stafétafutásra és az Egészség – Samsung futásra is várják a nevezőket. Az idei rendezvény egyik újdonsága, hogy hosszabb távot kell teljesíteniük a futóknak, a korábbi 8,6 kilométer helyett 10 kilométer hosszú lesz a Szabadság futás távja, de az útvonal nem változik, csak 328,5 méterrel meghosszabbítják a köröket. Az Egészség futás résztvevőinek 2,5 kilométert kell megtenniük. A staféta először szerepel a programban, a négyfős csapatoknak is tíz kilométert kell megtenniük, fejenként egy kört futnak le a városközpontban kijelölt útvonalon.

A futók idén nevezési díjért indulhatnak a versenyen, a fő számban indulóknak 5, a stafétára jelentkezőknek 10, az Egészség futáson 3 euró a nevezési díj. A felsoroltak mellett ifjúsági és gyerekversenyek is lesznek, ezeken ingyenes az indulás. Szombaton 9.45-kor elsőként a fiatalok állnak rajthoz a vmk előtt, az Egészségfutás 11.40-kor, a Szabadságfutás és a staféta 12.20-kor rajtol. A szervezők arra kérik a futókat, hogy legalább 20 perccel az indulást jelző sípszó előtt jelenjenek meg, a verseny előtt az interneten, valamint a helyszínen is regisztrálhatnak. A művelődési központtól induló mezőny a Fő utcán halad a neogótikus kastélyhoz, a parkon keresztül a Kodály Zoltán utcán végigfutva érnek célba.

A rendezvény miatt reggel héttől forgalmi korlátozásokra kell számítani. Lezárják a Fő utcát, a Kodály utcát és a Park utcát és a Fő utca menti parkolókat. A városközpontban levő lakótelepeken is korlátozások lehetnek. Délután 2 előtt nyitják meg újra az utakat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?