Szabadon – mint a madár

Tévedés ne essék: nem a természet- és környezetvédelemmel szemben táplált antipátia késztet arra, hogy kétségbe vonjam az erre irányuló törvények, rendeletek helyességét, jogszerűségét. Egyszerű számításokkal kimutatható, hogy az ország a különféle szintű védettséget élvező területek kialakításával többet vállal magára, mint amit elbír. Minden védelem ugyanis a gazdasági tevékenység korlátozásával, visszaszorításával jár – ennek kompenzálását pedig az állami költségvetés meglehetősen „lazán veszi”. A Szlovák Köztársaság eddig kilenc nemzeti parkkal, tizennégy tájvédelmi körzettel büszkélkedhet, míg a Natura 2000 program keretében védelem alá helyezett élőhelyek száma bőven meghaladja a három tucatot. Ezek többsége persze fedi egymást, ám hozzászámítva, hogy az ország erdeinek több mint a fele is védett, a szlovák polgár joggal érezheti, hogy Európa legjobban óvott területének lakója.

2003. július 9-én az SZK kormánya jóváhagyta a madárvédelmi területek előzetes programját, mely 38 élőhelyet foglal magában. Kiterjedésük 60 és 128 ezer hektár között mozog, összességében pedig 1 236 545 hektárt, azaz 12 365,5 négyzetkilométert tesz ki. Ennek 55,15 százaléka esik egybe az eddig is védett területekkel; egyszerű matematikai művelettel kiszámítható, hogy idén, a korábbi fenyegetéssel összhangban, az ország összterületének a 25,2 százalékát akarják védelem alá vonni.

Érvek és ellenérvek

Az előzetes program – mely még leszögezi, hogy ha a helyi érdekek megkívánják, a területek kiterjedése és határai módosulhatnak – lassan érzékelhető valósággá válik. A módosításra tett ígéret pedig kellemetlen „nyelvi botlássá”, hiszen Anna Zimányiová, a környezetvédelmi tárca szóvivője a napokban a királyi tévécsatorna útján közölte: az államnak minden további nélkül jogában áll a korábban elfogadott kiterjedésben védelem alá helyezni a szóban forgó területeket.

Az ország 25,2 százalékát kitevő terület feltehetőleg több tízezer magánszemély tulajdonát képezi, amiből kitűnik, hogy gyakorlatilag lehetetlen valamennyiük áldását megszerezni a frigyre. Az SZK Állami Természetvédelmi Felügyelete persze értesítette a tulajdonosokat, ám az esetek többségében a szkepticizmus áll a megegyezés útjába. Az ország polgárai még nem szoktak hozzá, hogy az ő véleményük is fontos lehet... Nagy Sándor ornitológus, a túzokok védelme céljából létrehozott, oroszvári székhelyű Otis Tarda Polgári Társulás munkatársa szerint mindenképp szükséges volna az egyezség, mert – mint mondja – az érdekek akár egymást is szolgálhatnák.

„A Duna menti-alföldnek ebben a részében fellelhető túzok csupán egy a védelemre szoruló madárfajok közül – vezet be a témába. – Meghonosodása tájainkon más sztyeppi madárfajokkal egyetemben arra az időszakra tehető, amikor az ember visszaszorította a hatalmas kiterjedésű európai erdőségeket. A hármas határ közelében mind a magyar, mind pedig az osztrák oldalon találhatók már olyan területek, melyeken az intenzív mezőgazdálkodásról áttértek az extenzív gazdálkodási formára. Persze ez is sokféleképp értelmezhető, hiszen az osztrákok például szélerőművekkel vették körül a madárvédelmi területet, ami nem biztos, hogy a madarak javát szolgálja.” Nagy Sándor szerint aránytalanul nagy a különbség az osztrák, illetve a szlovák oldalon kérhető kártalanítás között; míg Szlovákiában hektáronként évi ezerötszáz korona jár a védett terület tulajdonosának, Ausztriában ez az összeg meghaladja a harmincezer koronát. Csoda, hogy nekik érdekük a madárvédelem? Egy másik visszásság, hogy a hektáronkénti ezerötszáz korona az ország egész területén érvényes. A Tátra vagy Magura bércei között élő, területét időszakos legeltetésen kívül semmi másra nem használó gazda ugyanúgy megkapja, mint a gabonát, kukoricát ontó csallóközi termőföld tulajdonosa.

Erdőtulajdonosok aggályai

Lach János mérnök, a Gömöri Magánerdő-tulajdonosok Társulásának alelnöke úgy véli, mérlegelni kell a területek védelmének szociális hatásait is.

„Az erdők, melyekben gazdálkodunk, eddig is védettek voltak– mondja. – A madárvédelmi területek létrehozása kiváltképp az olyan, magas munkanélküliséggel küzdő falvak lakosait fogja sújtani, mint a gömöri Lúcska, Barka, Tornagörgő, Áj vagy Falucska. Ezek mindegyike a saját erdeiben kitermelt, illetve az állami erdészet által hátrahagyott famaradék felhasználásával biztosította a tűzifát. Ha elvágják ettől a lehetőségtől, a tilosba kényszerülnek – ezzel viszont jóval nagyobb károkat okozhatnak, mint az ellenőrzött, tervszerű kitermeléssel.” Hol van tehát a megoldás? „A madárvédelmi területek létrehozása előtt ki kellett volna dolgozni a gondoskodási tervet, melynek a szociális hatások enyhítését is tárgyalnia kellene – tudom meg Lach úrtól. – Eddig egyetlen ilyen tervvel sem találkoztunk; az ügy érdekében a madárvédelmi terület létrehozója, vagyis az államot képviselő szerv, a Szlovák Karszt Nemzeti Park Igazgatósága viszont egy sor ésszerűtlen megszorító intézkedést léptetett életbe. Ezek, valamint a további tiltások sora sem helyettesítheti a gondoskodási tervet, melyet a helyi lakosság érdekeivel összhangban kell kialakítani és érvényesíteni.”

A fent említett nemzeti parkigazgatóság első embere, Kilík mérnök nem látja sötéten a helyzetet; a madárvédelmi területek létrehozása mindössze annyi változással jár, hogy a helybéliek ezentúl nem kívülről befelé haladva, hanem éppen fordítva fogják kaszálni a réteket – hogy a madaraknak legyen elegendő idejük a menekülésre. Ismerve a helyi lakosság alkalmazkodó képességét, le merem fogadni, ha kell, megtanulnak akár visszafelé kaszálni, csak mindenkinek jó legyen végre. Kivéve nekik.