Stubendek: a komáromi polgárok összefogtak

Komárom |

<p>A várakozásokkal ellentétben nem volt szoros a befutó Komáromban. Stubendek László független polgármesterjelölt 3877 szavazatot kapott, ami a leadott voksok 37,56 százalékát jelenti.</p>

Második lett a Híd-MKP koalícióban indult Czíria Attila (3047 szavazat – 29,51 százalék), harmadik Anton Marek (független) eddigi polgármester (1873 szavazat – 18,14 százalék). A további sorrend: Benčič Péter (780 szavazat), Gulyás Magdaléna (411 szavazat) és Less Károly (334 szavazat).

Stubendek László a győzelmével kapcsolatban portálunknak úgy fogalmazott: a komáromi polgárok összefogtak, és megmutatták, hogy a civil értékeket, érdekeket szeretnék érvényesíteni. „A város olajozott működése érdekében nagyon sok egyeztetésre lesz szükség” – tette hozzá. Már gondolkodik az alpolgármester személyéről is, de konkrétumokat egyelőre nem árult el.

Az egyeztetésre már csak azért is szüksége lesz az új polgármesternek, mivel a 25 tagú testületbe 8-an kerültek a Híd-MKP közös listáról, a többiek függetlenek. Mivel Stubendek László képviselőként is mandátumhoz jutott, helyére a körzetében a legtöbb szavazatot szerző pótképviselő, Hortai Éva (Híd-MKP) kerül, így lesz 9 képviselője a Híd-MKP koalíciónak. Sikeresen szerepelt a magukat Komáromi Függetlenek Csoportjaként meghatározó 11 tagú csapat, akik közül 8-an mandátumhoz jutottak. Bekerült a testületbe Anton Marek volt polgármester és Bastrnák Tibor parlamenti képviselő is.

Komáromban nagyon alacsony volt a részvételi kedv, a választásra jogosultak mindössze 34,6 százaléka járult urnákhoz, ami járási szinten a legalacsonyabb részvételnek számít. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?