Street art – az öntapadós művészet

Aki jobban megfigyeli a belváros lámpaoszlopait, útjelző tábláit, postaládáit, esőcsatornáit, kukáit és kapcsolószekrényeit, rendszeresen felbukkanó figurákat, feliratokat, beceneveket és alakzatokat fedezhet fel rajtuk. A matricázók hamar rájönnek, hová érdemes ragasztani, melyek azok a felületek, ahol művük lekaparhatatlanul megtapad.

„A matrica azért jobb, mint a festékszóró, mert gyorsabban dolgozhatunk, és ha rajtakapnak, sem büntetnek meg annyira, mint a graffitiseket” – magyarázza az a Biker fedőnevű, 18 éves „utcaművész”, akivel a szerencsés véletlen összehozott. Biker műszerésznek tanul, fél éve fedezte fel magának ezt a sajátos önkifejezési módot. „Kiskoromtól állandóan rajzolgatok. A suliban is sok bajom származott ebből, a tanárok szinte megijedtek a füzeteimtől, és a padokat is összefirkáltam. Egy haverom avatott be a street artba. Mentünk az utcán, és mutogatta a dolgait. Én meg irigykedtem, mert a srác rosszabbul rajzolt nálam, mégis a legforgalmasabb helyeken állított ki – ha úgy vesszük. Másnap már én is matricáztam. Aztán a netről megtudtam, hogy külföldön ez komoly szubkultúra, és sokkal fejlettebb szinten van, mint nálunk. Egy csomó street artos honlap van rengeteg fotóval” – meséli Biker, aki pozsonyi, prágai „kollégákkal” is tartja a kapcsolatot, és saját műveivel is szívesen dicsekszik a világhálón.

A mintákat

számítógépen tervezi meg, és otthon nyomtatja ki. A kézzel rajzolt matrica ritkaságnak számít Kassán, mindenki nyomtat, és külön dicsőségnek számít a nehezen hozzáférhető helyekre, például telefonfülkék tetejére való ragasztás. A közlekedési táblákat szintén szívesen dekorálják a kassai street artosok.

„A tag-ek nemcsak csúnyák, hanem sokszor helyrehozhatatlanul rongálják is a régi épületek falait. A matricák – amellett, hogy kevésbé irritálóak – elsősorban abban különböznek a graffititől és a tagtől, hogy míg azok a helyszínen készülnek, a spontaneitás látszatát keltik, addig az utóbbiak előre elkészített, sokszorosított művek. A matrica anyaga alapvetően az öntapadós papír, melyet csak fel kell ragasztani a megfelelő helyre” – magyarázza Peter Lakner művészettörténész, aki szerint a hazai szakma rosszul teszi, hogy figyelemre se méltatja ezt a képzőművészeti jelenséget. „A matricák legtöbbje ötletes, kreatív és humoros. Általában egyértelmű üzenetet közvetítenek, és az alkotók számon tartják egymás munkáit, internetes fórumokon vitatják meg azokat. A matricázás a graffitihez hasonlóan a nagyvárosi életmóddal köthető össze, a modern városi milliő ihlette, sok a képregényszerű rajz, szörnyek, antropomorf növények és állatok” – tudtuk meg a művészettörténésztől, aki azt is megfigyelte, hogy Kassán újabban egyre több sablonnal felfújt kép látható a falakon. Előre kivágott papírsablon és festékszóró segítségével akár életnagyságú figurát is gyorsan lehet készíteni, elrontani a rajzot pedig gyakorlatilag lehetetlen. Ezeket is szívesen festik olyan helyre, ahol a tettenérés kockázata nagy, vagy a helyszín fizikai kihívás, adrenalinszint-emelő teljesítményt igényel.

A street art csak néhány elemében hasonlítható a graffitihez és a taghez, illegalitás jellemzi mindhármat, mivel utcai falfelületeket vesznek igénybe. A kilencvenes években indult világhódító útjára, és 2000 után érkezett el hozzánk. Ez valóban az utca művészete, történtek ugyan kísérletek galériákba telepítésére, ám az illegalitás varázsa erősebb marad a kiállítótermek steril biztonságánál.

Ahhoz, hogy e festőket, firkálókat vagy művészeket megértsük, szociológiai, pszichológiai vizsgálatokat is végezhetnénk, de az alkotások földrajzi elhelyezkedéséből is levonhatók következtetések (Kassán iskolák, kollégiumok, szórakozóhelyek környékén van belőlük a legtöbb, míg kartvárosi vagy lakótelepi helyeken kevesebb). A street art felhívja a figyelmet arra, hol élünk, tehát a saját környezetünkre. Nem lehet nem észrevenni. Elgondolkoztat és párbeszédre ingerel. Akár az interneten is.