Sportküzdelem Gúta és Kisbér között

Gúta. Összetartozunk! – hirdették a szervezők gomblyukaiba tűzött kis papírlapocskák december elején, amikor még nem volt ismert a kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás eredménye. A két város – Gúta és a magyarországi Kisbér – hagyományos sportnapját idén a szokottnál is nagyobb érdeklődés övezte.

Gúta. Összetartozunk! – hirdették a szervezők gomblyukaiba tűzött kis papírlapocskák december elején, amikor még nem volt ismert a kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás eredménye. A két város – Gúta és a magyarországi Kisbér – hagyományos sportnapját idén a szokottnál is nagyobb érdeklődés övezte.

A szervezők – a kisbéri Malomsoki László és a gútai Gőgh Mihály – elmondása szerint a 2000-ben elkezdett rendezvény egyre több látogatót és résztvevőt vonz. Gúta és Kisbér egyaránt kistérségi központ, a kilencvenes évek végétől egyben testvérvárosok is.

Minden úgy kezdődött, hogy a közös kulturális kapcsolatok ápolása mellett a két sportbizottság felvetette egy közös sportnap megrendezésének ötletét is. Az elképzelést tett követte, így azóta évről évre összemérik erejüket és sporttudásukat a két város lakosai, akik közt gyerekektől kezdve a felnőttekig vannak tanulók, hivatásos sportolók, önkormányzati képviselők, vállalkozók, tehát senki sincs kirekesztve, aki a sportolást szereti.

Idén a sportnap reggel kilenc órakor kezdődött, a csapatok felsorakozásával. Miután elhangzott a két ország himnusza és Gúta polgármesterének üdvözlő- és sportolásra buzdító beszéde, a verseny ügyességi vetélkedővel kezdődött. Közben elfoglalták helyüket a sakkozók és a snapszer-bajnokság résztvevői is, bemelegítettek a focisták és a kézilabdások is.

Bár a nyitóbeszédben többször is elhangzott, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, azért a csapatok hatalmas elánnal vetették bele magukat a küzdelmekbe. A kézilabdások csatája hatalmas harcot és szoros eredményt hozott, az asztaliteniszezők is jócskán megizzadtak a meccsek végére.

A gyerekek ügyességi akadályversenyét – amely leginkább a Játékok határok nélkül elnevezésű nemzetközi rendezvényhez hasonlítható – idén a gútaiak nyerték (akárcsak a versenyszámok többségét), így ők vihették haza a vándorserleget.

Az akció záróakkordja, a hagyományos kötélhúzás, melyben a városok legmarkosabb 10-10 embere küszködött a kötél két végén, idén jó adag humorral is szolgált, mivel a csalafinta szervezők jóvoltából olyan kötél került első alkalommal a versenyzők keze közé, amely egy kicsit „meg volt dolgozva”, így az első hórukk után padlót fogott, elszakadt. Másodjára aztán újra nekiveselkedtek az immár hibátlan kötél két végének az erős emberek, amiből újra csak a gútaiak kerültek ki győztesen.

Minden jó, ha a vége jó, márpedig a sportnap végén igen finom falatok várták a vendégeket a díszvacsorán, melyet Gúta városa tálalt fel a résztvevőknek. A jól sikerült akció a jövő évben Kisbéren folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?