Az önkormányzatok hétfő esti tiltakozása, a közvilágítás lekapcsolása nem old meg semmit, csak a lakosságot érinti hátrányosan – vélekedik a Strana obcí a miest – SOM (Települések és Városok Pártja).
SOM: Nem old meg semmit az önkormányzatok esti tiltakozása
„A tiltakozás elsősorban az embereket érinti hátrányosan, mert szó szerint a saját bőrükön érzik” – jelentette ki Jozef Krúpa, a SOM elnöke, Pozsonybeszterce polgármestere. Hozzátette, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a kormány sosem reagált a hasonló tiltakozó akciókra.
A párt több polgármester tagja is azt állítja, negatív tapasztalataik vannak a hasonló kezdeményezésekkel. „Eddig egyszer kapcsoltuk le a közvilágítást. Rövid időre teljes sötétség borult a településre, két házba mindjárt be is törtek” – mondta Zuzana Nebusová, Szepestamásfalva polgármestere, a Szepességi Városok és Falvak Regionális Társulásának elnöke.
Krúpa szerint más megoldásokat kell keresni, nem a lakosságot kell túszként kezelni. „Az első dolog az lenne, hogy az összes parlamenti képviselő, aki egyben polgármester vagy helyi képviselő is, a polgárok érdekei szerint szavazzon a törvényhozásban. De sajnos nem ez történik, ehelyett sokszor a pártközpontok utasításait követik, ezen kell változtatni” – mondta Krúpa.
Szlovákia több településén hétfőn este 19 órakor fél órára lekacsolják a közvilágítást. Ezzel akarják felhívni a figyelmet arra, hogy az energiaárakkal kapcsolatos megoldatlan kérdések rendkívüli mértékben akadályozzák az önkormányzatokat az alapvető feladataik ellátásában, és a települések a rossz kormányzati döntések áldozatai. A Szlovákia Városok és Falvak Társulása (ZMOS) szerint a települések döntő többsége csatlakozik az akcióhoz. A kormány segítséget ígért az önkormányzatoknak az energiaválság kezelésében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.