Sokkal nagyobb sikert ért el a Szövetség, mint amire számított

Forró Krisztián
GALÁNTA |

Megyei és helyi szinten is megerősödött a Szövetség az összevont választáson. A pártelnök szerint erre kell építeni a parlamenti választásokon is.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke az összevont választást követő sajtótájékoztatón, a galántai eredményvárón örömét fejezte ki, hogy a párt messze túlteljesítette azt, amit előre jeleztek a választások előtt. Úgy véli, óriási siker, hogy az eddigi 42 helyett több mint 50 megyei képviselője lesz a Szövetségnek, olyan járásokban is, ahol eddig nem voltak. A közösség minden egyes tagjának köszönetet mondott azért, hogy segítettek megtartani és megerősíteni a bástyákat. Kiemelte Berényi József eredményét a megyeelnök-választáson, akinek az 5 évvel ezelőtti szavazatok dupláját, több mint 36 ezer voksot sikerült elérnie.

A Berényi József és a közösség által együtt elért eredmény több mint 21 százalék, vagyis több, mint a magyarok aránya Nagyszombat megyén belül. Ezek olyan alapok, amelyekre lehet, és fogunk is építeni, hogy hasonló eredményeket a parlamenti választások során is el tudjuk érni, hogy a közösségünknek legyen képviselete a szlovák parlamentben, hogy többé ne fordulhasson elő az, hogy rólunk, de nélkülünk döntenek”

hangsúlyozta. Forró Krisztián szerint látható, hogy a Szövetségen belül az MKP platform a legjobban teljesített, ugyanakkor lényeges, hogy magasabb az elért eredmény akkor is, ha az előd pártok eredményeit összeadjuk. A pártelnök kifejtette, az emberek értékelik és érzékelik, hogy egy közös képviselet van, fontos, hogy egységben gondolkodjunk. Hozzátette, azok a függetlenként, de a Szövetség támogatásával induló polgármesterjelöltek, akik megnyerték a polgármester-választást, például a galántai Peter Kolek, vagy a diószegi Krommer Krisztián, mind fontos bástyák a közösség szempontjából. Forró Krisztián továbbra is az etnikai politizálást tartja alapnak, ugyanakkor emlékeztetett, hogy nem szabad elfelejteni, hogy élnek itt más nemzetiségek is. „A Szövetség számára nagyon fontos, hogy a régiók pártja vagyunk. A bizalom, amelyet a régióban élő magyaroktól és a velünk élő más nemzetiségektől is megkaptunk, azt mutatja, hogy jó úton járunk, és helyes az az út, amelyet kitűztünk magunk elé” – egészítette ki. Galántával kapcsolatban a pártelnök úgy fogalmazott, a város járási székhely, és a Szövetségnek köszönhetően a kétnyelvűségben már eddig is történtek előrelépések, de Peter Kolek megválasztásával az ilyen lépések még hatékonyabbak lehetnek a kultúra és az oktatás területén is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?