Sok volt az eső, leállt a hulladékelhordás

kukáskocsi
Párkány |

A többnapos esőzés miatt akadozik a hulladékelhordás Párkányban és néhány környékbeli településen. A KSOH igazgatója a jövő hétre ígéri a helyzet javulását.

 

A többnapos zuhogó eső miatt akadozik és késik a hulladék elszállítása a városból és néhány környékbeli településről. Szerkesztőségünknek is több lakos panaszkodott, hogy a szokásos időpont ellenére nem jött a kukásautó és a teli tárolóedények még mindig az utcán rostokolnak. Varga Károly, a párkányi KSOH vállalat igazgatója az Új Szót arról tájékoztatta, hogy a nagy esők miatt sem a nánai, sem pedig a bajtai hulladéklerakóra nem tudnak szemetet szállítani. Nánára azért, mert a talaj úgy felázott, hogy a teherautók süllyednek a telepen, Bajtára pedig azért nem, mert ott meg a hulladékkotró gép romlott el. A cég emiatt Ebedről és Muzsláról sem tudta elszállítani a hulladékot.

„Holnap, azaz pénteken Párkányból a tömbházaktól elvisszük a teli kukákat. A többieknek sajnos még várniuk kell, remélem jövő héten már a terminusok szerint tudjuk elszállítani a hulladékot a családi házaktól is” – fejtette ki lapunknak az igazgató.

A gyűjtés időpontjairól Párkány város weboldalán és a Mestský úrad Štúrovo – Párkányi Városi Hivatal facebook – portálon tájékoztatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?