Smereseket, HZDS-eseket, rendőröket mártott be az adóellenőr megveretésével vádolt férfi

Eperjes |

<p>Fordulatot vett ma az Eperjesi Kerületi Bíróságon Ján Dobrovič, az Adóhivatal igazgatóhelyettese megveretésének ügye: Milan Ch. fővádlott úgy döntött, vallomást tesz, és olyanokat mondott, aminek sokan nem örülnek.&nbsp;</p>

Milan Ch. egyben elfogultsági indítványt jelentett be az egész Eperjesi Kerületi Bíróság, és az ügyet felügyelő ügyésznő ellen. Indítványában azt írja, az igazságszolgáltatás legmagasabb szféráiból próbálnak nyomást gyakorolni a bírókra és az ügyészre. Ján Dobrovičot 2009. november 7-én támadták meg, amikor a szemetet vitte ki. Futva próbált menekülni a háza felé, de a szökőkút mellett megcsúszott. A támadók ekkor rárontottak, vasrúddal ütlegelték és rugdosták. A férfinak eltörték a kezét, illetve több zúzódásos sérülést szenvedett. A férfi segítségért kiáltozott, ezt meghallotta a szomszédja, átszólt, mire a verőemberek elmenekültek. A magas rangú adóhivatalnok nem kapott fenyegetéseket az eset előtt. Az ügyészség szerint a bántalmazás megrendelésre történt. A per 2012 nyarán kezdődött, az első fokon eljáró Eperjesi Járásbíróság 2013. június 19-én ítéletet hirdetett. Öt vádlott letöltendő, kettő pedig feltételes szabadságvesztést kapott. Néhányan közülük azonban fellebbeztek, ahogy az ügyész is.  Milan Ch. beismerte, hogy gazdasági bűncselekményeket követett el, működő cégeket szerzett meg, amelyekkel fiktív üzleteket bonyolítva jogosulatlanul igényelt vissza áfát. Ám elmondása szerint a pénz egy részét a Dobrovičhoz közeli emberek kapták meg. Azt is vallotta, hogy az ügyben több magas beosztású rendőr is benne volt, illetve a HZDS és a Smer helyi emberei, köztük Stanislav Kubánek, jelenlegi parlamenti képviselő, az Eperjesi Megyei Hivatal igazgatója. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?