Sikeresek a beiskolázó programok Alsószeliben

Alsószeli - beiskolázó
Alsószeli |

Rendszeresen tartanak beiskolázó programot a helyi magyar iskolában. Az óvodások és a szüleik bepillantást nyerhetnek, mi vár a gyerekekre az iskolában és megismerhetik a leendő pedagógusokat is.

Az alsószeli magyar iskolában a 2017–2018-as tanévben kezdtek beiskolázó foglalkozásokat tartani a nagycsoportos óvodásoknak. A tanköteles gyerekek havonta egyszer látogatnak el a szüleikkel az iskolába, ahol egy-másfél órás foglalkozásokon vesznek részt.

„A foglalkozások az olyan óvodai nevelési területekre épülnek, mint például az irodalom vagy a környezetismeret. Nem játszunk a gyerekekkel, hanem megfigyeljük, milyen fejlettségi szinten vannak. A pedagógusok minden alkalommal megbeszélik a szülőkkel, milyen célt szolgálnak az egyes feladatok, mit szeretnénk elérni, miben ajánlott fejleszteni a gyerekeket, melyek az erősségeik. Szeptember végén-október elején az óvodások az óvodapedagógusokkal ellátogatnak az iskolába. Két tanórán vesznek részt, megnézik, hogy az egykori ovis társaik mit tanultak meg az első hónapban”

– fejtette ki Kiss Zsuzsanna, az iskola igazgatója. Elmondta, hogy idén nagy sikert aratott a Cseperedő programon belül megvalósult meseelőadás, amelyen az iskolások és óvodások gyakorolhatták az értő olvasást, közösen oldottak meg feladatokat, plakátot készítettek. Kiss Zsuzsanna kiemelte, arra is odafigyelnek a beiskolázó programok szervezéskor, hogy mindig más pedagógus tartsa a foglalkozásokat, hogy a szülők képet kapjanak, milyen a pedagógusok habitusa, módszere.

Alsószeli alapiskola

Az igazgatótól azt is megtudtuk, hogy az alsószeli alapiskola négy évfolyamos intézmény, ahol jelenleg 31 a gyerekek létszáma. Utóbbi elsősorban az alapján változik, hogy adott évben mennyi gyerek születik a faluban.

„Nagy szerencsénkre és örömünkre általában nem viszik el a szülők a gyerekeket más településekre, de előfordult, hogy csak hat elsősünk volt, mert abban az évfolyamban annyi gyerek született. Jelenleg 19 tanköteles gyermek jár az óvodába, reméljük, hogy a legtöbb a mi iskolánkat választja. Általában azok a szülők tesznek fel több kérdést vagy mérlegelik, hogy más iskolát válasszanak, akik nem született alsószeliek, mivel nincs tapasztalatuk azzal, hogyan zajlik a tanítás egy kis-iskolában, ahol összevont osztályok vannak. Fontos kiemelni, hogy a fő tantárgyakat külön tanítjuk mind a négy évfolyamban, csak a nevelési tantárgyakat és minden évben egy adott tantárgyat oktatunk összevonva. Mindig az alapján alakítjuk ki az összevont csoportokat, hogy a két évfolyamnak előírt tananyag összhangban legyen, egymásra épüljön, tehát a fiatalabbak is bírják tartani a lépést és az idősebbek se unatkozzanak az órákon”

– hangsúlyozta. Az alsószeli iskola minden tanulója jár a napközibe és többféle szakköri tevékenységet is végeznek. Az egyik legkedveltebb a társasjáték szakkör, ahol a közismert és közkedvelt játékok, például sakk, dáma szabályait tudják elsajátítani, de van kézműves szakkör és irodalmi színpad is. Az ott tanultakat a község rendezvényein adják elő a gyerekek. A pedagógusok száma öt, akik kellő figyelmet tudnak nyújtani a kisdiákoknak, és családias légkörben tölthetik a mindennapokat. Alsószeli község igyekszik mindenben támogatni az intézményt, hogy minőségi oktatást kaphassanak a gyerekek. Az iskola épülete zárt területen van, saját udvarral, tornateremmel, étkezővel, ami hozzájárul a zavartalan munkavégzéshez. Kiss Zsuzsanna hozzátette, a felsőszeli alapiskolával, ahol az alsószeli gyerekek a felső tagozaton tanulnak tovább, nagyon jó együttműködést tartanak fenn, nem jellemző, hogy a nagyobb iskola elszívná a gyerekeket a kisebbiktől.

„Mindig a tanítás van az első helyen, de odafigyelünk a tehetséggondozásra is, bekapcsolódunk különféle versenyekbe, ahol szép eredményeket érünk el akár járási, akár országos szinten”

– zárta az igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?