Sérülten a sínek között

Tardoskedd. Negyven-ötven év körüli, súlyosan sérült ismeretlen nőre bukkantak szerdán délután a község vasútállomása közelében. „Az asszony az első és második sínpár között feküdt, sajnos, a kórházba szállítás közben meghalt.

Tardoskedd. Negyven-ötven év körüli, súlyosan sérült ismeretlen nőre bukkantak szerdán délután a község vasútállomása közelében. „Az asszony az első és második sínpár között feküdt, sajnos, a kórházba szállítás közben meghalt. Pénteken döntöttünk úgy, hogy azonosításánál a lakosok segítségét kérjük, mivel eddig senki sem kereste az eltűnt személyt” – tájékoztatták lapunkat az érsekújvári vasúti rendőrségen.

Bara Mihály tardoskeddi polgármestertől megtudtuk, hogy a szerencsétlenül járt asszony nem helybéli, kilétéről a falu lakosai sem tudnak semmit. A lila-fehér nyári blúzt, piros szvettert, piros téli sportkabátot és fekete nadrágot viselő nő fején világoskék virágmintákkal díszített, piros kendő volt, a lábán pedig fekete, Roháč feliratú gumicsizma. A vasútállomás környékén dolgozó fuvarozók, vállalkozók már látták őt ott korábban is. Az asszony az érsekújvári Sziget parkerdőben kóborló, telelő hajléktalanok egyike is lehetett. Az elhunytnak hiányzott a fogsora, a hasa tájékán egy vízszintes, 15 centiméteres régi sebhely van. Azok, akik a ruházata alapján felismerni vélik az egyelőre tisztázatlan okokból megsérült, magatehetetlenül a sínek között hagyott asszonyt, hívják az érsekújvári vasúti rendőrség ügyeletét a 035/6423 217-es telefonszámon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?