SZÁZ ILDIKÓVágsellye. Trikók árusításával gyűjtenek az aktivisták a városi mozi digitalizációjára a karácsonyi vásárban.
Segíthet megmenteni a mozit, aki trikót vásárol
SZÁZ ILDIKÓ
Vágsellye. Trikók árusításával gyűjtenek az aktivisták a városi mozi digitalizációjára a karácsonyi vásárban. A városi parkokat, sétányokat tisztán tartó önkéntesek munkáját is támogathatják azok a vásárlók, akik a vásárban választanak ajándékot szeretteiknek.
Év végéig szeretné elvégezni a város a mozi átépítését és felújítását. A városatyák által jóváhagyott digitalizációra – egy prágai cég nyerte meg a versenypályázatot – azonban még mindig nem sikerült összegyűjteni a pénzt. Jozef Mečiar alpolgármester elmondta, a digitalizációra legalább 110 ezer euróra lesz szükség. Idén 45 ezer eurót fektetnek a felújítási munkálatokba – 30 ezer eurót kaptak az audiovizuális alapból, 2013-ban pedig további 65 ezerre lesz szükség. „A digitalizációba szeretnénk bevonni a térségbeli falvakat, a város vezetése kéri a hozzájárulásukat. A vidéki lakosság a korszerű mozi megnyitását követően kedvezményesen látogathatná a filmszínházat – hangsúlyozta Mečiar. Az idei karácsonyi vásárban a környékbeli kézművesek is helyet kapnak.
A Vágsellye, a te városod civil szerveződés szintén bemutatkozik a városháza előtti téren, a lakosok pólók vásárlásával támogathaják az önkéntesek munkáját, ezen belül a parkerdő szépítését, új padok vásárlását, a sportpályák korszerűsítését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.