A Budapesti Nemzetközi Vásár Magyarország legnagyobb fogyasztásicikk-vására. A vasárnapig tartó rendezvényen a Magyar Világ 2003 kiállítás keretében rendkívül kedvezményes feltételek mellett a határon túli magyar vállalkozók is megjelentethetik termékeiket. Vajon mit várnak a résztvevők a vásártól? – erre voltunk kíváncsiak, amikor a szlovákiai cégek standjait meglátogattuk.
Segítenek megjelenni a magyarországi piacon
Néhány lépéssel távolabb a komáromi Visual Design Studio legújabb, Olaszországból importált gépe révén mutatta be, miként lehet különböző anyagokra nagyméretű, fénykép minőségű mintákat, ábrákat nyomtatni. „Bár számos cég képes képek, minták különböző nyomtatására, az általunk nyújtott festéktechnológia és képminőség mégis újdonságnak számít” – közölte Szabó Erika, a Visual Design Studio tulajdonosa. A reklámtevékenység területén már szinte veteránnak számító vállalkozás, amely még az 1989-es novemberi fordulat előtt született, a Budapesti Nemzetközi Vásáron is a legtapasztaltabbak közé tartozik. „2000-ben és 2001-ben az itteni szlovákiai pavilon kidíszítésére, egységes arculatának megálmodására kértek fel. Ennek, a visszajelzések szerint sikeresen eleget tettem, és 2002-től már a saját cégemmel is jelen vagyok a rendezvényen. Állíthatom, 2000-től határozott fejlődés tapasztalható, a visszatérő kiállítók közül azóta már többen is magyarországi viszonteladókkal kötöttek szerződést. Én sem panaszkodhatok, szakmai körökből is tapasztalok érdeklődést” – összegezte Szabó Erika az elmúlt évek fejlődését, aki nem felejtette el megemlíteni: az Új Kézfogás Közalapítvány nélkül számos üzleti kapcsolat nem jöhetett volna létre.
Vannak olyan vállalkozók is, akik annak dacára fontosnak tartják a BNV-n való részvételt, hogy Magyarországon már szilárd bázissal rendelkeznek. A gútai Arteferro Slovakia Kft. például 2000-től Budapesten szlovák–magyar vegyes vállalatot üzemeltet, ennek ellenére 2001 óta állandó résztvevője a vásárnak. A művészi kivitelezésű kovácsoltvas termékek széles skáláját gyártó cég tulajdonosa, Pál Tibor látszólag meglepőt állít: „A budapesti vásár segít abban, hogy jobban ismerjenek minket Szlovákiában.” Az Arteferro szemet gyönyörködtető kovácsoltvas korlátjai, kellékei méltán keltettek nagy érdeklődést, ráadásul a magyarországi árszínvonalat ismerve még viszonylag olcsók is. Ezért Pál Tibor nem panaszkodhat az érdeklődés hiányára. Viszont éppen az érdeklődésnek vannak híján egyes szlovákiai kis- és középvállalkozók, akik nem ismerik fel a budapesti jelenlét nyújtotta lehetőségeket. „Hiába propagálom a körömben, nem nagyon reagálnak. A távolmaradás oka lehet esetleg az is, hogy sokan családi vállalkozásként üzemeltetik cégüket, és félnek bő egy hétre otthagyni az üzletet” – villantott fel Pál Tibor egyet a honi vállalkozók számos problémája közül. „Mi is családi társaságként működünk, azonban fontosnak tartjuk a vásárokat. Trencsén és Prága után most először vagyunk budapesti rendezvényen” – mondta Simon Miklós, a rimaszécsi ELSIM cég képviselője, amely 1992-től foglalkozik különféle kivitelezésű transzformátorok gyártásával. A magyarországi partnerkapcsolattal rendelkező cég gyártmányainak köszönhető többek között a budai vár, a budapesti Nemzeti Színház, továbbá a Gresham palota díszkivilágítása. „Bár a BNV nem igazi szakvásár, mégis örülünk az itteni lehetőségnek. A rendezvény további előnye, hogy zökkenőmentesen zajlott a formaságok elintézése” – helyezte egy másik megvilágításba a BNV-t az ELSIM képviselője. „Valóban, a többi vásárhoz viszonyítva az itteni rendezvény formalitásainak lebonyolítása jóval könnyebb” – erősítette meg Simon Miklós állítását Krištóf Csaba, a KLF Rožňava bútorkészítő kft. munkatársa. Márpedig a rozsnyói ülőgarnitúra-konstrukció és kertibútor-gyártó társaságnak van összehasonlítási alapja, hiszen a nyitrai szakvásárról sem hiányzott. „Nyitrán annyi üzletet kötöttünk, ami elég volt a folyamatos termeléshez nyár végéig, most a BNV-től azt várjuk, hogy az ősz folyamán is elegendő megrendelésünk legyen” – közölte Krištóf Csaba. Erre megvan az esély, mivel az eredeti bükkfa ülőalkalmatosságok Magyarországon is kelendőek.
A gútai Arteferro kovácsoltvas remekművei. A társaság a Budapesti Nemzetközi Vásár rendszeres kiállítója.Somogyi Tibor felvételei A szentpéteri Jobbágy József borosgazda standján elismerő oklevelek bizonyítják nedűjének minőségét, ám ennél is többet mond az a tény, hogy a stand előtt többnyire kis csoportok verődnek össze, s az alkalmi borkóstolók arcáról lerí, szakértő kezek palackozták a hegy levét. A szelőcei Tip-Top Shop keresztszemes hímzéssel készített lakástextíliával várja az érdeklődőket. „Elsősorban viszonteladók, étterem- és panziótulajdonosok számára ajánljuk termékeinket. A vásáron ugyan közvetlen értékesítés is lehetséges, de nekünk valójában a magyarországi piacszerzés a célunk. Ilyen szempontból nézve a 9 napos kiállítás kicsit hosszú, ám tanulságos” – sorolta célkitűzéseiket Lovász Erika, a családi vállalkozás társtulajdonosa. A dunatőkési NAMA Kft. 1996-tól foglalkozik különféle kutyatápok gyártásával. A Slovak Gold minőségi elismeréssel díjazott termékük a Szlovákiában forgalmazott kutyatápok közel egyharmadát teszik ki. „Bár már van magyarországi képviseletünk, további viszonteladókat keresünk, mivel jelentős gyártókapacitással bírunk” – mondta Bereczk Rudolf társtulajdonos, aki megerősítette: bár először vesznek részt a Magyar Világ 2003 kiállításán, könnyű volt elintézni a részvételt. Mivel az érdeklődőkből nincs hiány, ezért a későbbiek során sem szeretnék kihagyni ezt a lehetőséget.
A Magyar Világ 2003 fontos eszköz a magyar határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok szélesítéséhez, melynek keretében Horvátország, Szlovénia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna és Románia magyar vállalkozói jutányosan mutathatják be termékeiket Magyarország leglátogatottabb fogyasztásicikk-vásárán. Szlovákia Románia mögött a második legnagyobb kiállító, ami elsősorban a Csemadok Galántai Területi Választmánya agilis szervezésének is köszönhető. Mézes Rudolf, a területi választmány elnöke számokkal támasztja alá a szlovákiai jelenlét erősödését: „Míg a nyitóévnek számító 2000-ben csak 15 kis- és középvállalkozó jött el a BNV-re, addig 2001-ben 18, tavaly már 23, idén pedig összesen 31. Talán ennél is lényegesebb, hogy a kiállító területünk a tavalyi 223 négyzetméterről idén kis híján megkétszereződött. A növekvő érdeklődés révén 2003-ban a határon túli magyar vállalkozók már két pavilonban foglalnak helyet, ami nem szerencsés megoldás. Azonban a lényeg, hogy a magyar– magyar üzleti kapcsolatok, a kárpát-medencei együttműködés tovább erősödjék. Márpedig éppen ezt szolgálja a Budapesti Nemzetközi Vásár, amelyből mi, szlovákiai magyarok egyre inkább kivesszük a részünket.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.