Se utánpótlás, se támogatás – elvirít az Őszirózsa

Tizenöt éve működik a kassai Őszirózsa hagyományőrző népdalcsoport, melynek jelenleg tíz tagja van, a legidő- sebb nyolcvanhárom éves.Kassa„Egy baráti társaságból alakult a csoport.

Tizenöt éve működik a kassai Őszirózsa hagyományőrző népdalcsoport, melynek jelenleg tíz tagja van, a legidő- sebb nyolcvanhárom éves.

Kassa

„Egy baráti társaságból alakult a csoport. Minden kezdet nehéz, de a mi helyzetünket az is nehezítette, hogy még a fellépőruhánkra is csak részben tudtunk anyagi támogatást szerezni” – nyilatkozta lapunknak Veselovsky Erzsébet, az Őszirózsa vezetője. A csoport tagjai között nincsenek fiatalok, hiányzik az utánpótlás. De ez sem szegi kedvüket, heti rendszerességgel próbálnak. Veselovsky Erzsébet elmondta, legalább száz-százhúsz dal szerepel a repertoárjukban, és folyamatosan tanulnak újabb dalokat is. „Többnyire magyar népdalokat éneklünk, általában zenei kíséret nélkül. Ez is azért van így, mert sajnos nem tudunk hangszereket vásárolni. A fesztiválokra, a fellépésekre és a versenyekre is a saját pénzünkből utazunk, de a legnagyobb fejfájást az utánpótlás hiánya okozza. Összesen nyolcan vagyunk, túlnyomórészt hatvanasok-hetvenesek. A fiatalokat sajnos már nem érdekli a magyar népdal, a hagyományőrzés, de sok esetben a magyar anyanyelvük sem” – magyarázta a csoport vezetője. A csoport 15 éves működése alatt rengeteg fellépésen, megmérettetésen, zenei vetélkedőn vett részt, de állandó fellépői a kassai magyar rendezvényeknek is. „Úgy látom, mi vagyunk az itteni magyarság utolsó olyan generációja, amelyet még valóban érdekel ez a kultúra. Ha a mai fiatalok nem értékelik a gyökereiket és nem ápolják a hagyományokat, az unokáik talán már nem is fogják ismerni ezt a kincset” – zárta Veselovsky Erzsébet.

Legközelebb a Zétényi Népdalkört mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?