Körözik a férfit, aki sarokcsiszolóval akarta levágni a terhes barátnője fejét – felismeri?

flex

A férfit már őrizetbe vették, ám megszökött az igazságszolgáltatás elől.

Az agresszív elkövető két évvel ezelőtt ejtette túszul saját barátnőjét és hat hónapos gyermekét az ólublói járásbeli Kövesfalván (Kamienka). Bezárkózott a házba, majd azt kiabálta, hogy egyikük sem fog onnan élve kijutni.

Végül szomszédok segítettek a bajba jutott asszonyon és kisbabáján: betörték az ablakot, majd mindkettőjüket kimenekítették. Mire a rendőrök kiértek, a nőnek véresre volt verve az arca, a fején pedig zúzódások nyomai látszódtak, és olyan sokkos állapotba került, hogy kihallgatása során összeesett, ezért kórházba szállították.

A férfi korábban egy beindított sarokcsiszolóval a kezében fenyegette meg várandós élettársát azzal, hogy átmetszi vele a torkát, és levágja a fejét.

A 34 éves elkövetőt őrizetbe vették, a bírói döntés értelmében azonban szabadlábon védekezhetett, amit ki is használt, és megszökött. A támadó ellen azóta elfogatóparancsot adtak ki – ha rendelkezik bárminemű információval a hollétéről, kérjük, jelezze a 158-as segélyhívón.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?