Rövidített tanítás az avatáskor

A városban működő oktatási intézmények növendékei részt vesznek a Mária Valéria híd ünnepélyes átadásán. „Mi erre az eseményre már augusztusban készültünk, és az október 11-i hídavatóra szabadnapot terveztünk” – mondta lapunknak Mokoš András, a Kereskedelmi Magánakadémia igazgatója.

A városban működő oktatási intézmények növendékei részt vesznek a Mária Valéria híd ünnepélyes átadásán. „Mi erre az eseményre már augusztusban készültünk, és az október 11-i hídavatóra szabadnapot terveztünk” – mondta lapunknak Mokoš András, a Kereskedelmi Magánakadémia igazgatója. Az iskola 205 diákja és a 20 fős tanári kar is részt vesz az ünnepségen. A gimnázium magyar és szlovák tagozatának 521 növendéke együtt vonul a délelőtt 11 órakor kezdődő hídavatóra. A papírgyári szakmunkásképző 272 tanulója közül azok, akik szeretnének jelen lenni a nagy eseményen igazgatói szabadnapot kapnak. A város legnagyobb oktatási intézménye az Ady Endre Magyar Tannyelvű Alapiskola diákjai minden évben a Simon-Júda vásár napjára igazgatói szabadnapot kapnak, október 11-én viszont tanulnak. Rövidídett tanórák lesznek, a felső tagozatosok honvédelmi gyakorlaton vesznek részt, de valamennyien 11 óra előtt végeznek, és ott lesznek a Párkányt Esztergommal összekötő folyami átjáró hivatalos megnyitóján. A szlovák alapiskola 725 tanulója igazgatói szabadnapot kap csütörtökre. Az oktatási intézmény étkeztetést és napközit biztosít az azt igénylő növendékeknek. A Párkányi Kisegítő Alapiskolában sem lesz október 11-én szabadnap, az intézmény 113 tanulója a pedagógusokkal együtt levonul az újjáépített hídhoz, hogy szemtanúi legyenek annak az eseménynek, ameélre a város lakóinka csaknem 57 évezt kellett várniuk. (km)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?