RÖVIDEN

Eredményes maffiaellenes harc
Pozsony. A szervezett bűnözés összesen 125,8 milliárd koronás kárt okozott az utóbbi tizenkét hónap során – szögezte le tegnap Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató. Elmondta, az említett időszakban 13 bűnszervezetet számoltak fel.

Eredményes maffiaellenes harc

Pozsony. A szervezett bűnözés összesen 125,8 milliárd koronás kárt okozott az utóbbi tizenkét hónap során – szögezte le tegnap Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató. Elmondta, az említett időszakban 13 bűnszervezetet számoltak fel. „Stratégiánk egyszerű: nem szabad a tanúkra várni, a meglévő bizonyítékokat kell felhasználni. A maffiának éreznie kell, hogy sohasem lehet nyugta tőlünk” – fogalmazott Spišiak. Vladimír Palko belügyminiszter ugyanakkor megjegyezte: az alvilág ellen január elsejétől a jelenlegihez viszonyítva húsz százalékkal több rendőr harcol majd. (szge)

Fegyvert adtunk el Észak-Koreának?

Pozsony. Szlovákiából is vásárolt fegyvereket az elmúlt öt év során Észak-Korea, állítja a dél-koreai védelmi miniszter a Guardian című brit lapban. Északi szomszédjuk összesen 400 millió dollárt költött vadászgépekre, tengeralattjáró alkatrészekre, tankokra, helikopterekre, páncélozott járművekre és egyéb katonai felszerelésre. Szlovákián kívül Oroszországból, Kínából, Ausztriából, Belorussziából, Németországból és Japánból érkeztek a fegyverek. Pavol Rusko gazdasági miniszter nem tud arról, hogy szlovákiai cégek a kommunista országgal üzleteltek volna, és az ügyben pontosítást kér Dél-Koreától. (s, t)

Az űrhajós IQ-győzelmét várják

Pozsony. A Joj televízión hamarosan látható „Az ország IQ teszt-je” című műsorban magukat megmérettető közéleti személyiségek közül Ivan Bella győzelmét várják a legtöbben. Az első szlovák űrhajósra a tippelők 28 százaléka szavazott. Andy Kraus humorista áll a második helyen, őt 20 százalék tette meg befutóként. A legkevesebben egyelőre Magda Pavelková színésznőre és Jana Kirschner énekesnőre tippeltek. A csoportok közül a szőkékben hisznek a legtöbben (26 százalék), a hivatalnokokat pedig csak 5 százalék választotta. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?