Utófinanszírozás az oktatásban
Pozsony. Több mint 750 millió koronát hagyott jóvá a kormány az alap- és középiskolák kifizetetlen és a szeptembertől decemberig térítendő számláinak rendezésére. „Nem az adósságok törlesztéséről, hanem utófinanszírozásról van szó” – hangsúlyozta Ivan Mikloš pénzügyminiszter.
RÖVIDEN
Pozsony. Több mint 750 millió koronát hagyott jóvá a kormány az alap- és középiskolák kifizetetlen és a szeptembertől decemberig térítendő számláinak rendezésére. „Nem az adósságok törlesztéséről, hanem utófinanszírozásról van szó” – hangsúlyozta Ivan Mikloš pénzügyminiszter. Azaz a kabinet nem a régi tartozásokat próbálja rendezni, hanem azokat a pluszkiadásokat téríti utólag, melyekkel a költségvetés nem számolt, és melyek az év közben bekövetkezett áremeléseknek tudhatók be. A pluszpénzzel év végéig gond nélkül kellene működniük az iskoláknak. Martin Fronc oktatási miniszter szerint nem fenyegeti veszély a szeptemberi tanévkezdést. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása szerint nem elégséges az ilyen utófinanszírozás. A szervezet úgy véli, legalább 1,2 milliárd koronára volna szükségük az iskolafenntartóknak. (sz-a)
Szerződés a többi egyházzal is
Pozsony. Elkészült a hitoktatásról szóló, az állam és a tizenegy regisztrált egyház között kötendő szerződés első változata, tájékoztatta lapunkat Ondrej Prostredník, az Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára. Amikor a kormány jóváhagyta a katolikus nevelésről szóló szerződést, a miniszterek kötelezték magukat, hogy hasonló dokumentumot írnak alá a többi egyházzal is. A tervezet hamarosan tárcaközi véleményezésre kerül. (sz. a.)
Félmillió korona még megmaradt
Pozsony. A kormány elfogadta Csáky Pálnak a népszavazási kampányról tartott beszámolóját. A teljes kampány 50,8 millió koronába került, így a miniszterelnök-helyettes vezette csoport a célra előirányzott 51,3 milliárd koronából félmilliót még meg is spórolt. (TASR)
A többség támogatja az abortusztörvényt
Pozsony. A lakosság közel 70 százaléka támogatja az abortusztörvény ANO-féle módosítását, derült ki az MVK legfrissebb felméréséből. Az elnöknek 65,4 százalék szerint alá kellene írnia a törvényt, 19,3 százalék gondolja úgy, hogy jobb lenne, ha újratárgyalásra visszaadná a parlamentnek. (TASR)
Levél a televíziótól a nyugdíjasoknak
Pozsony. A Szlovák Televízió augusztus 5-ig minden nyugdíjashoz eljuttat egy levelet, s arra szólítja fel őket, a tévédíjakról szóló törvény módosítása alapján kezdjék el fizetni a koncessziós díjakat. Az idősek szeptembertől a tévéért 50, a rádióért pedig 20 koronát kötelesek fizetni havonta. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.