A Biotika okozta a halpusztulást
Besztercebánya. A Biotika Slovenská Ľupča gyógyszergyártó vállalat szennyezte ammóniával a Garam vizét a folyó besztercebányai szakaszán – állapította meg tegnap a környezeti katasztrófát vizsgáló szakértői bizottság.
RÖVIDEN
Besztercebánya. A Biotika Slovenská Ľupča gyógyszergyártó vállalat szennyezte ammóniával a Garam vizét a folyó besztercebányai szakaszán – állapította meg tegnap a környezeti katasztrófát vizsgáló szakértői bizottság. A szennyezés következtében a múlt héten csütörtökről péntekre virradó éjszaka az említett szakaszon az összes hal és vízi élőlény elpusztult. Korábban három vállalatra gyanakodtak, ám két termelőszövetkezetet szinte azonnal kizártak a szóba jöhető vétkesek közül. A Biotika vállalatra akár ötmillió korona pénzbüntetést is kiszabhatnak az illetékes szervek. (SITA)
Kitisztították a dokkot
Pozsony. Befejeződött a fővárosi szemétégető melletti dokk tisztítása. Múlt héten az alacsony vízállás miatt itt egy tankhajó futott zátonyra, belsejéből pedig nehéz fűtőolaj került a Dunába, majd szétterült a dokk vizén. A kárfelmérés továbbra is folyik, a Szlovák Hajózási és Kikötővállalat augusztus 5-ig hozza nyilvánosságra a pontos adatokat. (TASR)
Harmincöt tonna szemét a Pohodán
Trencsén. Bár a Pohoda fesztivál vasárnap véget ért, a helyszínen továbbra is nagy a forgalom: harmincan tisztogatják a területet. Eddig 30 konténer szemetet szállítottak el; ez körülbelül harmincöt tonna hulladékot jelent. A szervezők nehezményezik, hogy a fesztivál látogatói egyszerűen a földre dobták a műanyag- és papírpoharakat, -tányérokat, valamint az egyéb hulladékot. (TASR)
Loptak volna, de rázott a vezeték
Zsolna. Csupán a balesetveszély riasztott el két férfit attól, hogy a város közelében felszedjék a több mint egy méter mélyen a földbe ágyazott villamos vezetéket. Bár nem vittek el semmit, mégis 10 ezer korona kárt okoztak a vasúttársaságnak, mert meggyújtották a vezeték műanyag szigetelését. Tudni akarták ugyanis, hogy rézre vagy alumíniumra számíthatnak-e. Akkor vették észre, hogy a drót ráz. Nem úszták meg büntetlenül, a vasúti rendőrség szinte azonnal lecsapott rájuk. (ú)
Betörtek a rozsnyói strand épületébe
Rozsnyó. Ismeretlen tettes tört be a minap a helyi strand épületébe. A pénztárgépben csupán 200 korona volt, amin a betörő feldühödhetett, mert felgyújtotta a kasszát, amely teljesen szétolvadt. A tűz szerencsére nem terjedt át más helyiségbe, így csupán hatezer korona kár keletkezett.
A strandon a múlt héten egy csapat fiú a sportszerraktárt akarta kiüríteni, ám a portás idejében észrevette őket és riasztotta a rendőröket. (kov)
Várják haza az elszármazottakat
Apácaszakállas. A helyi református egyházközség szombatra szeretettel hazahívja a gyülekezetből, Apácaszakállasról elszármazottakat. Az ünnepi istentisztelet 14.00 órakor kezdődik a helyi református templomban. Mindenkit szeretettel vár a református gyülekezet presbitériuma. (sa)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.