Támadás a felvonóban
Pozsony. A felvonóban támadott meg egy 31 éves nőt egy magas, szürke ruhába öltözött férfi. Először viszonylag normálisan viselkedett, az áldozattól udvariasan megkérdezte, együtt mehetnek-e felvonóval.
RÖVIDEN
Pozsony. A felvonóban támadott meg egy 31 éves nőt egy magas, szürke ruhába öltözött férfi. Először viszonylag normálisan viselkedett, az áldozattól udvariasan megkérdezte, együtt mehetnek-e felvonóval. A nő – aki éppen az üzletből érkezett vissza nagy táskákkal – igennel válaszolt, vesztére, ugyanis támadója a liftben teljesen másképpen kezdett el viselkedni. Az áldozatnak szerencsére sikerült kinyitnia a liftajtót, de az őt üldözni kezdő férfi elvette tőle az aranyláncát. (SITA)
Ki vágta el a fiú torkát?
Trencsén. Súlyos sérüléssel szállítottak a mentők a trencséni kórházba egy fiatalt a Pohoda zenei fesztiválról. A fiú állítólag akkor vágta el a saját torkát, amikor a barátnője telefonált. A trencséni rendőrök azonban nem zárták ki, hogy a sérülést más is okozhatta. A vérző fiú látványa olyan rémisztő volt, hogy a barátnőjét is kórházba kellett szállítani, mert sokkot kapott. A rendőrök tájékoztatása szerint a fesztivál ezt az esetet leszámítva nyugodtan zajlott le, mindössze 29 fiatalt kellett előállítani a rendőrőrsön, mivel felmerült a gyanú, hogy kábítószert rejtegetnek. (SITA)
Cserbenhagyásos gázolás
Ipolybél. Szombaton este negyed kileckor a lévai járásbeli községben, a helyi kocsma közelében egy egyelőre ismeretlen autóvezető ezüst színű Škoda Octaviájával elgázolta Alžbeta Š. helyi lakost, aki az út másik oldalán tolta a biciklijét. A sofőr a tett elkövetése után azonnal elhajtott Ipolyszakállos irányába. Az autó rendszáma sem ismert, de az biztos, hogy a tettes rendkívül gyorsan és figyelmetlenül vezetett, hiszen áttért a menetirány másik oldalára. A nő a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe. (buch)
Ammónia okozta a halpusztulást
Besztercebánya. Ammóniától döglöttek meg a halak a múlt héten a Garam folyó besztercebányai szakaszán. Ezt a hétvégén elvégzett vizsgálat tegnap hivatalosan nyilvánosságra hozott eredménye is bizonyítja, amely szerint a folyó említett szakaszán a megengedett érték százszorosát mérték. A halak pusztulását egyébként az okozta, hogy a vízben szinte nem is jutottak oxigénhez az erős szennyeződés miatt. Az anyagi kár meghaladja a hétszázezer koronát. A rendőrség egyelőre nem tudja, ki öntötte a folyóba a vegyi anyagot. (SITA)
III. Szivárvány Kézművestábor
Jablonca. Az óvodásokat és az iskolásokat várja a III. Szivárvány Kézművestábor Jabloncán holnaptól szombatig. A helyi kultúrházban reggel 8.30 órától délután 16 óráig lehet ékszereket, kabalákat, rongybabát, hullámpapírból állatokat készíteni, üvegfestést tanulni és kipróbálni a szalvétatechnikát, de lesz mesemondás, számos gyermekjáték, a zárónapon pedig táncház és tábortűz is. (kov)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.