„Az Új Szó szerkesztőbizottsága 1957. január 5-ei ülésén azt a döntést hozta, hogy Mács Józsefet azonnali hatállyal elbocsátja a szerkesztőségi állományból. Elbocsátásának közvetlen oka január 1-jén a Csehszlovák Rádió magyar adásában közölt újévi rádióbeszéde.
Részletek a jegyzőkönyvből
„A magyarországi történések idején a szerkesztőségben tartott beszélgetések során és a pártgyűléseken egyáltalán nem titkolta, hogy szimpatizál azzal, ami Magyarországon történik. Amikor elítéltük néhány magyarországi író és szerkesztő álláspontját, akik cikkeikkel, felhívásaikkal az ellenforradalom számára készítették elő a talajt, Mácsnak nem akadt elítélő szava a címükre, mi több, szimpátiával nyilatkozott róluk. Jelen volt az itteni magyar írók ülésén, amelyen a magyarországi eseményekről szóló ismert állásfoglalást fogadták el, amelynek közlését napilapunkban visszautasítottuk. Mács azonban mindenáron közölni akarta, és ezért éles harcot folytatott a szerkesztőségben. Nem egyszer ideológiailag káros anyagokat akart becsempészni napilapunkba. Ez legutóbb az év végén sikerült neki. A januári első számba becsempészte Bábi versét, amelynek közlését a főszerkesztő helyettese, Bátky elvtárs visszautasította. Mács ennek ellenére leadta azt a kulturális rovat vezetőjének, Gály elvtársnak, elhallgatva, hogy Bátky elvtárs visszautasította, mert Magyarország integritásának horthysta koncepcióját fejezi ki.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.