Részeg volt a 73 éves orvosnő

KassaRészegen ment dolgozni egy hetvenhárom éves kassai orvosnő.Alexander Szabó, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a rendőrök a bejelentést követően azonnal a rendelőbe mentek.A doktornő többszöri felszólítás után sem volt hajlandó megfújni az alkoholszondát, és a vérvizsgála

Kassa

Részegen ment dolgozni egy hetvenhárom éves kassai orvosnő.

Alexander Szabó, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a rendőrök a bejelentést követően azonnal a rendelőbe mentek.

A doktornő többszöri felszólítás után sem volt hajlandó megfújni az alkoholszondát, és a vérvizsgálatot is elutasította. „Kollégáim őrizetbe vették az erősen ittas nőt, a kerületi rendőrkapitányság épületébe vitték és kihallgatták.

A doktornő nem sokkal később maga kérte, hogy végezzék el az alkoholszondás vizsgálatot. A teszt 2,38 ezreléknyi véralkoholszintet mutatott” – tette hozzá Szabó.

„Ebben az állapotban az orvosnő veszélyeztette a betegeket. Ha a vád beigazolódik, a bíróság egy év börtönbüntetésre ítélheti a doktornőt” – zárta Alexander Szabó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?