Reneszánsz remek Pozsonycsákány ékessége

A nagy ellenreformátor, Pázmány Péter tanítványa, Szelepcsényi György építette.

A falu történetéről

Már közvetlenül a tatárdúlás utáni évtizedből, 1254-ből van írásos említése Csákánynak, ekkor Chakan néven, mint a zirci cisztercita rendi apátság birtokát, jobbágyfaluját említik. Egy időben Pozsonycsákánynak is nevezték a települést, amely máig szinte színmagyarnak számít. Német neve Knitteldorf volt, a német lakosság a község tatárdúlás utáni újra alapításakor került ide, de viszonylag gyorsan elmagyarosodtak. Egy újabb jelentős lakosságvándorlásra a 16. századi, szinte az egykori teljes lakosságot elpusztító pestisjárvány után került sor, amikor Morvaországbólidetelepítettföldművesekkel népesítették újra a falut. Némely forrásmunka szerint állítólag itt a zirci cisztercitáknak kolostora, sőt, női zárdája is volt helyben, de ezt az állítást a katolikus egyház történetének nagy tudósa, Ipolyi Arnold megkérdőjelezte egy tanulmányában. Azt még elfogadhatónak tartotta a jeles egyháztudós, hogy az 1390-es egyházlátogatások táján volt itt egy kisebb rendház, de a későbbiekben szerinte már sem kolostora, sem apátsága, sem női zárdája, hanem csak úgynevezett grangiája, azaz külső földbirtoka volt itt a zirci cisztercita barátoknak. Egyházként Csákány leányegyháznak számít, érdekesség, hogy olyan állítás is van, mely szerint mai temploma egy régebbi helyére épült, de erre nincs bizonyíték. A ma használatos barokk-klasszicista templom Csallóközcsütörtök, a szintén jeles szomszéd falu filiája, alapítója pedig a nevezetes érsekprímás, a református papok ellen összehívott pozsonyi vésztörvényszék főbíróinak egyike, Szelepcsényi György. Akinek a vésztörvényszékben betöltött szerepéről ma már árnyaltabb a megítélés, egyáltalán nem véreskezű bírónak, hanem megengedőbbnek minősítve Szelepcsényit.

Az érsekprímás és kastély

Szelepcsényi György igen hosszú élete alatt – közel kilenc évtizedig élt – saját magánvagyonából több templomot is építtetett a Csallóközben. Fél, Bacsfa-Szentantal és Csákány katolikus templomait is ő alapította. Pozsonyban az Orsolya-rend iskoláját, Győrben és Budán pedig a sarutlan karmeliták rendházainak alapítását, kolostoraiknak építését támogatta igen bőkezűen. Tudni kell róla azt is, hogy az oszmánok kiűzésében is jelentős szerepet játszott. 1683 nyarán, amikor a török seregek hónapokig ostromolták Bécset, Szelepcsényi a saját birtokairól az élelmiszert összegyűjtötte és eljuttatta a város védőinek. Elhivatottságáról tanúskodik az is, hogy az elégedetlenkedő katonák zsoldját saját ezüstneműjének eladásából kapott pénzből fizette ki. Bécs védői így tudtak kitartani, míg Sobieski János lengyel király serege meg nem érkezett a császár fővárosának felmentésére. A becslések szerint mintegy 170 ezer aranyat adott a törökellenes harcokra. Ezért a cselekedetért XI. Ince pápa a „Bécs megmentője” címet adományozta neki. Szelepcsényi vagyona úgy látszik, ha meg is csappant, de igen jelentős maradt még ezután is, ha vidéki pihenőhelyül olyan szép kastélyt építtethetett, mint amilyen ma Csákány község központjában található. Ez a négy, már csak díszítő szerepet betöltő saroktornyot mutató, reneszánsz térbeosztású, hét tengelyre szerveződő, téglalap alakú, egyemeletes, belső tereiben porosz és lunettás boltívekkel fedett épület a 17. század vége építészetének viszonylag jól megmaradt kastélya. Alapítását 1642-re teszik, nagyobb léptékű bővítését, barokk-klasszicista átalakítását 1712-re. Később más, csak kisebb homlokzati módosításokat végeztek el rajta, így szinte eredeti formában maradt meg a külseje. Belsejét alkalmazási céljainak megfelelően végezték el, ma bentlakásos iskola és szanatórium működik benne. Néhai francia barokk kertjének még a jelenkori torzója is értékes, sajnos elég érzéketlen beépítésekkel, beavatkozásokkal kissé elcsúfították a mértani pontossággal tervezett és kialakított kertet. Azt már látni, az ablakcseréknél már érzékenyebben jártak el, és megőrizték az eredeti formákat és az elrendezést. Remélhetőleg a homlokzat felújításakor is ugyanilyen gondosan járnak majd el és megmaradnak a 18. század elején kialakított áloszlopok, vakolatdíszek. Az épület szépsége mai rendeltetése miatt csak kintről élvezhető!