Hat képet lopott a nagymihályi orvos
Nagymihály. Az ügyészség 3 millió koronás kárt okozó rablás miatt emelt vádat az 51 éves nagymihályi Dušan K. ellen. Június és szeptember között összesen legalább hat rablást követett el a most megvádolt orvos.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Nagymihály. Az ügyészség 3 millió koronás kárt okozó rablás miatt emelt vádat az 51 éves nagymihályi Dušan K. ellen. Június és szeptember között összesen legalább hat rablást követett el a most megvádolt orvos. A házkutatás alkalmával megtalálták nála az ellopott képeket és kereteket. Az alkotások nagy része ukrán festők munkája, de megtalálható közöttük Martin Benko egyik 400 ezer koronára taksált festménye is. (SITA)
Fejszével támadt a rendőrre
Nagyjakabfalva. Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják azt a 60 esztendős férfit, aki fejszéjével támadt egy rendőrre. A rendőrök a malackai járásban fekvő község határában tartottak ellenőrzést tiltott fakitermelés gyanúja miatt, amikor a tettes rátámadt az egyenruhás igazoltatóra. (SITA)
Pár óra alatt megtalálták az autót
Pozsony. Csupán néhány órára volt szüksége a pozsonyi rendőrségnek ahhoz, hogy megtalálja azt a tartálykocsit, amelyet egy építkezési vállalattól loptak el Récse városrészben. Az ellopott autót Pozsonybesztercén találták meg a rendőrök – a söfőrrel együtt. A tettesről, azon kívül, hogy nem tudott érvényes vezetői jogosítványt felmutatni, és alkohol hatása alatt állt, az is kiderült, hogy a Kassai Járásbíróság korábban elfogatóparancsot adott ki ellene. A teherautó anyósülésén ült a tolvaj tettestársa, egy mezőlaborci férfi – őt is előzetes letartóztatásba helyezték. A járművet visszaadták a tulajdonosnak, az autón 200 ezer koronás kár keletkezett. (SITA)
Rablótámadás, lopás, testi sértés
Bazin/Cseklész/Pozsony. Ismeretlen tettes támadt rá egy 73 éves elárusítónőre Bazinban. Az férfi cigarettát kért az újságárustól, ám fizetés helyett kést rántott, és pénzt követelt az idős asszonytól. A tettest végül egy arra haladó autó ijesztette el. Kisebb sérülésekkel megúszta az a 21 éves bazini fiatal, akit a Surovova utcában támadtak meg ismeretlen tettesek. A támadók a férfi tartozását akarták behajtani, a fiatalember 600 koronát adott át nekik. A rendőrség körözi azt a két elkövetőt is, akik megtámadtak egy 28 esztendős férfit Cseklészen (Bernolákovo). A bűncselekményre akkor került sor, amikor a férfi kiszállt az autójából – a támadók ellopták a gépjárművet és a benne található személyes tárgyakat. A kár 160 ezer korona. Megtámadtak egy 20 éves fiatalt Pozsonyban, amikor taxiba szállt. Ismeretlenek ütlegelni kezdték, és ellopták az áldozat személyes iratait és pénztárcáját, majd Pozsonyszőlős városrészben kidobták a kocsiból. (SITA)
Zsarolta, megverte
Lubény. Akár tíz év börtönbüntetésre is ítélhetik azt a férfit, aki két éven át kényszerítette a vele egy háztartásban élő partnernőjét, hogy alkoholt vásároljon neki. A legutoljára történt eset alkalmával hét napon belül gyógyuló sérüléseket okozott az áldozatnak a 34 éves Štefan K. (SITA)
Bántalmazta az édesapját
Nagyszalatna. Életveszélyesen megfenyegette édesapját a 36 esztendős nagyszalatnai Ján P. Meg is támadta 59 éves apját, hat napon belül gyógyuló sérüléseket okozott neki. A tettest előzetes letartóztatásba helyezték, tettéért fél évtől három évig terjedő börtönbüntetést kaphat. (SITA)
Halálra kínzott egy kutyát
Rabcsa (Rabča). A rendőrség felfedte annak a férfinak a kilétét, aki júniusban a námesztói járásban fekvő Rabcsán halálra kínzott egy farkaskutyát. A tettes egy 22 éves helyi fiatal volt. A bűntény helyszínére elkísérte két társa is – egyikük mobiltelefonnal rögzítette és az interneten közzétette az esetet. (SITA)
Megtámadták a pincérnőt
Kassa. Ismeretlen tettesek támadtak meg záróra után egy bárban egy 28 éves pincérnőt. Pénzt keresve átkutatták a bárt és szétverték a játékautomatákat. Az áldozat egy héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. (SITA)
Határsértőket fogtak
Dióska (Orechová). Három orosz állampolgárt tartóztatott fel a határőrség vasárnap a szobránci járásban fekvő Dióskán. A határsértőket a szlovák-ukrán határon állították meg, és innen szállították át őket a Felsőnémeti (Vyšné Nemecké) határőrséghez. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.