Tévékészüléket dobott a kislányra
Kassa. Egy tévékészüléket hajított ki ötödik emeleti lakásából egy 26 éves helyi férfi kedden, és a nehéz tárgy éppen egy, az erkélye alatt játszó három és fél éves kislányra esett – tájékoztatta lapunkat a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Kassa. Egy tévékészüléket hajított ki ötödik emeleti lakásából egy 26 éves helyi férfi kedden, és a nehéz tárgy éppen egy, az erkélye alatt játszó három és fél éves kislányra esett – tájékoztatta lapunkat a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság. A kis Adriana szerencsére életben maradt, de koponyatörést és agysérülést szenvedett. (ú)
Telefonvezetéket loptak Szkárosnál
Szkáros (Skerešovo). Négy méter távközlési vezetéket lopott el ismeretlen tettes vasárnap vagy hétfőn a rimaszombati járás határában. Ezzel 72 telefonállomást tett ideiglenesen működés?képtelenné – tudtuk meg Mária Faltániovától, a Besztercebányai Kerületi rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A távközlési vállalat kára hatezer korona. (ú)
Horogkereszt az iskolai redőnyön
Kassa. Horogkeresztet és – olvashatatlan szöveg kíséretében – kelta kereszteket rajzolt ismeretlen tettes egy helyi iskola egyik textilredőnyére. Az ügyben eljárás indult – tájékoztatott a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.