Rendhagyó közösségi programok Kassán

kassa
Kassa |

A Csemadok kassai városi választmányának legújabb kezdeményezésének lényege a mintegy 7000 fős kassai magyarság összefogása, új kapcsolatok építése, illetve a fiatal és az idősebb korosztály közelebb hozása egymáshoz.

A 70. születésnapját ünneplő közösségi szervezet a nyár végéig heti egy alkalommal szervezne különféle programokat kassai pinceklubjában.

Ahogy azt Köteles Szabolcs, a Csemadok kassai városi választmányának elnöke lapunknak elmondta, Kassán évek óta klasszikus probléma, hogy a magyarok szétszórtan élnek a város különböző részeiben. „Ez egy évtizedek óta húzódó probléma, hiszen a több ezer magyarból álló helyi közösség ellenére sokan nem is tudnak egymásról. Ezen belül itt van az idén 70. születésnapját ünneplő Csemadok is, hetven éve szervezzük a helyi magyarság közösségi életét. Ebből a kettőből azt következtettük, hogy tavasztól nyárig olyan programsorozatot kell összeállítanunk, amely felszabadult körülmények között hozza össze a helyieket egy kötetlen beszélgetésre” – nyilatkozta lapunknak Köteles.

A kezdeményezés fő célja, hogy közösségi lehetőségeket teremtsenek az emberek számára, illetve hogy a helyi Csemadokhoz kötődő személyiségeket is bemutassák a közönségnek. „A kassai magyarság fiatal és idősebb korosztálya viszonylag aktív, azonban hiányzik a középkorosztály. Pontosan ezért szeretnénk olyan személyiségeket meghívni és olyan rendezvényeket szervezni, melyek szinte minden generációt megszólítanak. Számunkra ez különösen fontos feladat, hiszen a kerek évfordulónk alkalmából meg kell mutatnunk, hogy itt vagyunk, létezünk és teszünk a helyi közösségért” – zárta Köteles Szabolcs.

A kassai Csemadok első ilyen rendezvényére néhány nappal ezelőtt került sor a Kovács utcai pinceklubban. A találkozón Szeghy-Gayer Veronika és Ötvös Anna kassai történészek, Gabera Erik kassai diák, illetve Köteles Szabolcs beszélgettek a két világháború közti Kassa történelméről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?