Régmúlt idők fonója Berkőéknél

Majd hozzáteszi: „Mindenkinél akadt még a padláson hozzávaló eszköz, szereztünk csöpűt, feldíszítettük a guzsalyt, ahogy kellett, majd megtanultuk az idősebbektől, hogyan fonták a fonalat. Mert már mi sem tudtuk, csak láttuk gyerekkorunkban, hogyan csinálják. A Berkő népdalkör Écsi Gyöngyi vezetésével és koreográfiájával újraélte a fonók vidám hangulatát. A színpadon nevető, játszó, magukról megfeledkező szereplők hozták elő emlékeiket, lánykoruk és legénykoruk fonóinak hangulatát. „A koreográfia jó szó, mert valóban rekonstruálni kell, és színpadi formába önteni egy népszokást. Spontánnak tűnik, de ez valójában az előadók színpadi képessége.” Nem kellett ezt tanulni, ott él még bennük a hagyomány. Kérdésemre, hogy miért éppen a fonóra esett a választás, azt felelte, hogy ehhez volt a legtöbb anyag. „Ez járt a fejemben, épp ez foglalkoztatott. De szeretnénk minden évben valami mást. Ez a kezdet” – vetíti előre Écsi Gyöngyi, aki több száz kilométer távolságból, Hetényből jár viszsza a gömöri Berzétére, hogy egy-egy összpontosítás alkalmával megvalósítsák a kigondolt terveket.

Mindenki tudja, mi a fonó. De azt már kevesebben tudják, a fonáson kívül mi mindennel foglalkoztak még ott. Nekünk, az új generáció tagjainak pedig már részünk sem lehetett abban a sok játékban, pajkosságban, finom udvarlásban, ami a fonókat jellemezte. Énekeltek, olykor-olykor táncra is perdültek. Még nagyböjt idejére is kitaláltak egy énekes-karikázós lánytáncot, amit rátócskának neveztek. Énekre, lépések ritmusára körbejárt a korsó, vagyis a rátó, míg valaki le nem ejtette. De nem lehetett a fonót egyből tánccal, mulatozással kezdeni. Dolgozni mentek oda, fonni a fonalat, amelyből aztán inget, gatyát, zsákot szőttek az aszszonyok. Nyálazták a kendert, ették a susinkát, vagy az aszalt almát, „mer attul meggyütt a nyálunk”. A színpadon előkerültek az ülőguzsalyok, a kenderkóc, a csepű pántlikával volt ráerősítve a guzsalyra. A háziasszony pedig sütéssel, a gazda jófajta borral és pálinkával kínálta a házban összegyűlt fehérnépet. Ment a pletyka: Hallottátok-e, hogy a Marcsi megesett? Melyik Marcsi? Hát a Híres Marcsa! Ehhez hasonló hírek röpködtek a szorgos kezek felett. Mondtak meséket, balladákat, egy-egy új nótát is megtanultak, amelyet egyikük-másikuk tanult el itt-ott. De már csak azt várták, hogy mikor jönnek a legények. Azok nem is várattak sokat magukra. Bár deres volt már a hajuk, mégis visszaképzelték magukat negyven évvel korábbra, és lélekben újra fiatal suhancokká lettek. Emelgették az asszonyok szoknyáit, azok sikongattak is annak rendje s módja szerint. A legények csapták a szelet a lányoknak, csak azt lesték, kinek emelhetik fel az „arsót”, mert azért csók járt. Aztán hagyták megint dolgozni őket, addig meg az ördögbibliát lapozgatták, vagyis kártyáztak. Amikor a gazdasszony megunta, hogy csak lopják az időt, ölükbe nyomta a szakajtót, hogy fosszák legalább a kukoricát. De a legények nem nyughattak, mindig azon járt az eszük, hogyan tréfálhatják meg a lányokat. Megesett, hogy begyújtották a kócot. Csak úgy kellett csapkodniuk az asszonyoknak, hogy a tüzet eloltsák a guzsalyon. Aztán jött a bubanko, egy maskara. Écsi Gyöngyi elmeséli, hogy a bubanko egy fajtája a farsangi alakoskodóknak, mint a busó, dőre, tőkehúzás figurái. Arra való, hogy megnevettesse a társaságot. „Kőrösben volt ilyen szokás. Nagy móka volt mindig a húzd meg, ereszd meg nevű játék is. Egy kendő négy oldalát fogták és feszítették, vagy éppen meghúzták a parancs szerint. Aki tévesztett, zálogot adott. A zálog visszaszerzésére pedig furfangos és mókás feladatokat találtak ki. Például a lánynak szerelmet kellett vallani, és megcsókolni a legényt. Vagy egymást a földre taszítani. Amikorra már ezeket a játékokat játszották, fonás nem volt. Meg aztán, későre is járt már, haza kellett menni. De egy búcsúdalt, éppen ide vágót, még el kellett énekelni, majd vette mindenki a guzsalyát, az orsóját, és ki-ki szétszéledt a faluban a legények kísérete mellett. Hát ilyen volt régen a fonó. Aki a nézőtérről nézte őket, az is beleélhette magát a fonók hangulatába, szinte részese lehetett ennek a darabnak.