Regionális pedagóguskonferenciát tartottak Szencen

BARTALOS ÉVASzenc. Pénteken regionális pedagóguskonferenciát rendeztek a Szenczi Molnár Albert Alapiskolában.

BARTALOS ÉVA

Szenc. Pénteken regionális pedagóguskonferenciát rendeztek a Szenczi Molnár Albert Alapiskolában. A konferencián a pozsonyi és Szenc környéki alapiskolák pedagógusai vettek részt.

„Itt vagyunk egymás mellett, a diákok a versenyekről ismerhetik egymást, de a pedagógusoknak nem volt lehetőségük arra, hogy találkozzanak” – mondta Morvai Katalin, a Duna Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatója. Hozzátette, a találkozót régóta tervezték. A tanácskozáson a szenci, a pozsonyi, a pozsonypüspöki, a féli, a zonctoronyi, a rétei és a hegysúri alapiskola, a szenci óvoda, valamint a helyi és a pozsonyi Duna utcai gimnázium pedagógusai találkoztak. Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke elmondta, a magyar és a szlovák iskolákban is jó pedagógusokra van szükség. „Minden gyerek megérdemel legalább egy jó pedagógust. Sokszor elesettnek és szerencsétlennek tartjuk magunkat, ezt meg kell változtatni. Ezek a közösségi rendezvények azok, amelyekkel el lehet érni a változást” – beszélt a jelenlevő tanítókhoz Pék László. Vass Vilmos, az ELTE docense a kreatív iskolákról tartott előadást. Elmondta, a kreatív iskolában a tanuló úgy rakja össze a tudást, ahogy előtte más nem csinálta. „A kreatív iskola tudomásul veszi, hogy a gyerekek ingerküszöbe különböző. Az intézményben figyelnek a mély, tartós tanulásra” – mondta Vass Vilmos. Elhangzott, a gyerekeknek megértett és alkalmazható tudás kell ahhoz, hogy kreatívak maradjanak.

Az előadás után a Kuttyomfitty társulat szórakoztatta az ünneplő tanítókat. Az ebéd után Kornis Mihály Minden ember más című előadását hallgathatták meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?