Régészeti feltárás a füleki várban

Fülek |

<p>Mintegy kétszáz négyzetméteres területen folyik idén nyáron a füleki vár régészeti feltárása.&nbsp;</p>

Az ötödik éve tartó kutatásnak köszönhetően eddig is nagyon sok lelet került a felszínre, idén az egykori legnagyobb alapterületű bástya maradványait, az alsó várban lévő vízi bástyát szeretnék megtalálni. Ahogy az a korábbi ásatásokkor bebizonyosodott, Fülek várhegye már az őskorban is lakott volt, neolit kori cserepek is előkerültek. Az idei ásatási terv egyik célja eljutni az érintetlen altalajig és beazonosítani a legrégebbi korszakot, kultúrát. A másik kiemelt cél az alsó vár reneszánsz kori – azaz nagy valószínűséggel a török hódoltság idején épített és több, a füleki várról készült korabeli metszeten is ábrázolt – mintegy kétszáz négyzetméter alapterületű vízi bástya feltárása. Ennek az erődítésrésznek bizonyos elemei már a korábbi ásatások idején is felbukkantak, a föld mélye azonban még számtalan régészeti leletet rejthet. Az alsó vár több építési és erődítési fázisát feltárták már, leggyakrabban cserépedény-töredékek, és vasból készült használati tárgyak kerültek elő, de az ostromok miatti tűzvészek nyomai is jól azonosíthatók, a romokba később beásott cölöpfalas erődítéseket is fel lehet ismerni. Idén nyáron legkevesebb tíz magyarországi régészhallgató is dolgozni fog a feltáráson, de részt vállalnak a munkából a Füleki Várszépítő Tábor lakói és a nagyszombati egyetem régész szakos hallgatói is. A feltárás szakmai vezetője Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója, és a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének egyik szakembere lesz. A leletek a Füleki Vármúzeumba kerülnek, tisztítás és konzerválás után a látványosabb darabok tárlókba kerülnek. Jövőre is folytatni szeretnék a feltárást, az alsó várban még mindig több száz négyzetméternyi feltáratlan területen lehet kutatni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?