Razziák a keleti határon

Eperjes. Húsz gyanús szlovák és ukrán állampolgárt állítottak elő a határőrség szombati, nagyszabású akciója nyomán. A Nagymihályban, Szobráncon, Felsőnémetiben és Sajótibibában, a korareggeli óráktól délután háromig tartó akció célja a térségben zajló illegális kereskedelem leleplezése volt.

Eperjes. Húsz gyanús szlovák és ukrán állampolgárt állítottak elő a határőrség szombati, nagyszabású akciója nyomán. A Nagymihályban, Szobráncon, Felsőnémetiben és Sajótibibában, a korareggeli óráktól délután háromig tartó akció célja a térségben zajló illegális kereskedelem leleplezése volt. Az akcióban hatvan ember vett részt, tizenkilenc gépjárművel, részben az eperjesi vámhivatal, részben a pozsonyi vámnyomozók kötelékéből. Az ellenőrzés során kilencvenhat karton, jobbára ukrán eredetű cigarettát foglaltak le, mintegy 16 ezer korona értékben, továbbá iparcikkeket – főként textilt – 81 ezer korona értékben. A vámosok feltartóztattak egy ukrán gépjárművet is, melyben 204 karton márkás ital volt, összesen 1224 zárjegy nélküli üveg. A razzia a pozsonyi Pók fedőnevű akció folytatása, melynek során az ellenőrzés a piacokra, standokra, utcai árusokra terjedt ki, illetve a vegyesboltokra és a vendéglőkre. Egy Sajótiba melletti kocsmában 300 darab, kilenc milliméteres lőszer foglaltak le. A vámigazgatóság szóvivője, Silvia Balázsiková elmondta, hasonló akciókra az egész országban lehet majd számítani, de a keleti határt fokozottabban ellenőrzik, hogy gátat vessenek a feketekereskedelemnek. A szóvivő elmondta, a bevetést viszonylag kis csoport készítette elő, így nem szivárogtak ki információk. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?