Ravasz Ábel Vásárúton: itt mindenki áldozat

Vásárút |

<p>Augusztusban Dunaszerdahelyről Vásárútra költöztették a romákat, a romaügyi kormánybiztos névtelen bejelentés miatt látogatott el a faluba.</p>

Csütörtökön Vásárútra látogatott Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos. A Dunaszerdahelyről kitelepített romákat nem szívesen látják Vásárúton, ők sem maradnának, mégsem mehetnek el.

Augusztus elején költöztették el a dunaszerdahelyi felüljáró alatt lakó roma családokat. Felszámolták a hulladéktelepet, az ott élő romák máig tisztázatlan körülmények között Vásárútra települtek, néhányan állítólag más környékbeli falukban – például Zsigárdon – laknak. Vásárúton jelenleg tizenhárman élnek egy rossz állapotban levő családi házban, ahol nincs víz. Ravasz Ábel úgy értesült, hogy komoly konfliktus alakult ki a helyiek és a betelepült romák között. A terepszemle után elmondta, hogy az állítások egy része nem bizonyosodott be. A helyiek többször panaszkodtak a romákra. „Az a legnagyobb gond, hogy áttelepítették a roma közösséget, amelynek Dunaszerdahelyen vannak a kapcsolatai. Itt nehéz beilleszkedniük és egy kisebb falu nehezebben kezeli a helyzetet” – nyilatkozta Ravasz, aki hivatalos kivizsgálást sürget, és Hájos Zoltánnal is felvenné a kapcsolatot az ügy miatt. Az is gondot jelent, hogy a gyerekek Dunaszerdahelyre járnak iskolába, a családok nem kapnak támogatást az utaztatásukra. A romaügyi kormánybiztos hangsúlyozta, segítene a helyzeten. „Itt mindenki áldozat. A romák nem maradhatnak ebben a házban úgy, hogy víz sincs” – jelentette ki Ravasz Ábel. Anna Kotlár, aki húsz évig élt a felüljáró alatt, Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármestert okolja. „Egyik nap odajött egy fiatalember és azt mondta, hogy ő megvette a területet, és el kell mennünk, Vásárútra küldött bennünket” – nyilatkozta a nő. Hozzátette, a polgármester miatt nem kapott helyet az alacsony komfortfokozatú lakásokban Dunaszerdahelyen. A betelepült lakosok nem panaszkodnak, mégsem maradnának a vásárúti albérletben, de nem tudnak elköltözni. „Mi nem csinálunk semmi rosszat” – mondta Nataša Bandová, hozzátéve, hogy tudja, nem látják őket szívesen.

Korábban megkerestük Hájos Zoltánt, de kérdéseinkre azóta sem kaptunk választ. A polgármester egy internetes portálnak nyilatkozott, Ravasz Ábel szerint a szavai arra utaltak, hogy köze lehet a romák kiköltöztetéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?