Rákóczi Szövetség: felvidéki séták a hétvégén

Budapest |

<div>Mintegy száz felvidéki és magyarországi középiskolás indul útnak a hétvégén, hogy felfedezze a felvidéki bányavárosok történelmi és kulturális kincseit a Rákóczi Szövetség Felvidéki Séta elnevezésű programja keretében.</div><div>&nbsp;</div>

A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint péntektől vasárnapig tizennyolcadik alkalommal valósulhat meg a középiskolásokat megszólító Felvidéki Séta, a Rákóczi Szövetség diákutazatási programjának részeként.  Az utazáson közel száz magyarországi és felvidéki középiskolás vesz részt tíz észak-magyarországi és hat felvidéki középiskolából. A program célja, hogy a határ két oldalán élő középiskolás diákok egy jó hangulatú és tartalmas hétvége keretében megismerjék egymást és a Felvidék magyar vonatkozású kulturális és történelmi helyszíneit, emlékeit.   Az ingyenes kirándulás során felkeresik Selmecbányát, Árvát, Körmöcbányát és Besztercebányát is.   A Rákóczi Szövetség diákutazatási programjai keretében idén már több mint 12 ezer középiskolás utazhatott a Kárpát-medencében.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?